Itt vannak a számok: mutatjuk, mennyivel drágulnak meg az üzemanyagok
A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint bár maga a jövedéki adó csak 32 forinttal emelkedik, erre még rájön az áfa is, így jön ki a drágulás pontos összege.
A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint bár maga a jövedéki adó csak 32 forinttal emelkedik, erre még rájön az áfa is, így jön ki a drágulás pontos összege.
Új elnököt választott a Pedagógusok Szakszervezete. Totyik Tamás 2023. július 1-től öt évig tölti be a tisztséget. A szakszervezet májusban tizenegy pontban fogalmazta meg követeléseit a kormány felé.
A robotkasszákról való diskurzusnak mindig visszatérő eleme a munka elvétele mellett, hogy a fogyasztókat dolgoztatja meg igazából a cég.
Pedig vidéken támogatás nélkül gyakorlatilag esélytelen kölcsönből ingatlant vennie egy családnak, de a jelentés adataiból kiderült, hogy Budapesten ma 12 évet kell melózni, hogy összejöjjön egy lakásravaló pénz.
Szeptembertől vélhetően több mint 100 ezer magyar kezdi meg az egyetemet és a főiskolát és a fiatalok közül sok ezren választhatják majd anyagi mankó gyanánt idén is a diákhiteleket.
Mitől lesz túl nőies, túl férfias egy szakma, ha egyáltalán létezik ez a kategória, megtudtuk előny-e vagy éppen hátrány a nemük, illetve, hogy miképp befolyásolja mindez a kereseteiket? Most kiderül.
A járművek közül a személygépkocsik okozzák a legtöbb balesetet (68,1%), második leggyakrabban kerékpárosok (9,1%), harmadik leggyakrabban pedig teherszállító járművek (8,4%) okozzák a bajt. Gyalogosok 4,7 százalékban felelősek csak a balesetekért.
Te mibe fektetnéd a pénzed? Ki gondolná, de hiába a válság, az emberek nem fordultak el az olcsóbb karórák irányába, sőt: manapság az a jellemzőbb, hogy még inkább a drágább, minőségibb modelleket keresik a vásárlók.
Ha a közoktatás nagyobb hangsúlyt helyezne az informatikára, akkor még többen áramolhatnának IT területre, például olyan szakmákból is, amelyek megszűnnek vagy átalakulnak.
Az idei szezonra azonban különösen igaz, hogy érdemes mihamarabb nekilátni a lakáskeresésnek. Remélhetőleg lesz elegendő lakás a kínálatban, de az árak minden bizonnyal tovább fognak drágulni.
Ma már csak két olyan elektromos autó kapható Magyarországon, amelynek újonnani alapára 10 millió forint alatt van. Íme a 10 legolcsóbb elektromos modell.
4 millió forint alatt még mindig lehetetlen új autót vásárolni Magyarországon, a legfapadosabb, legolcsóbb modell is jóval többe kerül ennél.
Ezen a héten a Pénzcentrum videóblogja, a CashTag a leggyakoribb bunkóságokkal foglakozott, amelyekkel a közutakon találkozhatunk.
A lakás-takarékpénztárak 1997 és 2018 között a magyarok kedvelt megtakarítási lehetőségei közé tartoztak. Koncepciójuk alapja az volt, hogy félretett megtakarításunkat az állam egy viszonylag bőkezű támogatással egészítette ki.
De vajon tényleg működnek az önjelölt coachok tanácsai, vagy a könnyű és gyors meggazdagodás gondolata csak álom marad? És ha igen, akkor mi az, amibe tényleg érdemes pénzt fektetni?
Bár a gázárak bezuhantak a piacon, mégsem lehet arra számítani, hogy Magyarországon csökkennek a rezsiárak - mondták a Pénzcentrumnak megszólaló szakértők.
Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb cikkeinket a 15. hétről.
Mertek nagyot álmodni és nem rettentették őket vissza a kihívások. Átlépték nem csak az országhatárt, hanem a saját mentális határaikat is annak érdekében, hogy valóra tudják váltani, amit elképzeltek.
2008 óta sokan ismerik a pénzügyi világban azt a fogalmat, hogy Minsky pillanat. Vajon most ismét fenyegeti válság az európai és magyar bankokat? De az is kiderül, hová menekíthetjük a pénzünket az infláció elől.