Folytatódik a magyar modell-ikon kálváriája: Már tényleg nincs hová mennem
Kilakoltatás fenyegeti a fitneszlegendát.
Kilakoltatás fenyegeti a fitneszlegendát.
Levelet írt a miniszterelnök.
Ez már több a soknál.
A stressz, vagyis az olyan helyzetek, amikor úgy érezzük, képtelenek vagyunk megküzdeni az elénk tornyosuló kihívással, ráadásul a veszteség lehetősége is feszültséget kelt bennünk, az életünk és a munkánk szerves része - ez a koronavírus-járvány kitörése óta fokozottan igaz. A stressz kezelése nem csak a munkavállalók feladata, abból a munkaadóknak is szükséges kivenni a részüket. Milyen eszközök állnak ehhez a vezetők, HR-esek rendelkezésére? Szakértők mondják el a véleményüket.
Sok mindenre oda kell figyelni.
Második hullám.
Ki is lőttek az árak.
Úgy látják, rengetegen nyomorognak.
Van munka bőven.
Mi szóltunk!
Tíz és húsz között van azon iskolák száma, ahol részlegesen - egy-egy osztályt érintve - digitális oktatásra kellett átállni a koronavírus-járvány miatt - mondta a Nemzeti Pedagóguskar elnöke.
Térdig a második hullámban.
Két idős beteg hunyt el.
Nagy lett a baj.
Ritka, az biztos.
Havonta!
Jó lenne ennek megálljt parancsolni.
Gyermekjólétben legalábbis mindenképp.
Készül a szabályozás.