Komoly módosítások érkeznek a nyugdíjfolyósításnál 2025-ben: sok időst érint, nem fognak örülni
2025 januárjától jelentős változások lépnek életbe a nyugdíjfolyósítás rendszerében.
2025 januárjától jelentős változások lépnek életbe a nyugdíjfolyósítás rendszerében.
Általánosságban az látszik, hogy ahol jobb nyugdíjasnak lenni, mint Magyarországon, ott a magyar átlagnyugdíjnak jóval kisebb a vásárlóereje, mint a helyieké.
Több ezer forinttal emelkedik az okmányok pótlása és igénylése, és egy sor kedvezmény is megszűnik, ha valóság lesz a tervekből.
Az elmúlt 10-15 évben az idősebb generáció tagjainak életét is alapjaiban változtatta meg a digitális forradalom.
A globális születési arányok csökkenése súlyos, hosszútávú következményekkel jár, és nemcsak a fejlett, hanem a feltörekvő gazdaságokat is érinti.
A Pénzcentrum kalkulátora megmutatja, hogy pontosan mekkora összegű lesz 2025-ben a februári nyugdíj, és mekkora lesz a 13. havi nyugdíj.
Az első kéréssel „Elon Musk” decemberben állt elő, amikor gyermekei karácsonyi ajándékának beszerzéséhez kérte a nő segítségét.
Rengeteg részletszabályt kell alkalmazni a nyugdíjfolyósításhoz, de a szakértő most összegyűjtötte, mik a legfontosabbak, amik semmiképp se maradhatnak el.
Az infláció 2024-ben Magyarországon 3,7 százalék volt, vagyis 2024-ben az előző évhez képest átlagosan 3,7%-kal nőttek a fogyasztói árak.
A Pénzcentrum kalkulátora idén is megmutatja, hogy pontosan mekkora összegű lesz 2024-ben a februári nyugdíj, és mekkora lesz a 13. havi nyugdíj.
A nyugdíjba vonulás feltételei életkor és nem szerint is eltérhetnek. Fő szabály szerint nyugdíjra az jogosult, aki a 65. évét betöltötte és legalább 20 év szolgálati időt szerzett.
Nagy Márton pénteken közzétett videójában jelentette be, hogy a nyugdíjak idén 3,2%-kal emelkedtek.
Egy sor szabállyal nem árt tisztában lenni, ha egy nő kedvezménnyel menne nyugdíjba 2025-ben.
A rendelet alapján emelendő, 2025. januárra járó ellátásokat a jogosultak számára már emelt összegben kell folyósítani.
Januártól 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak Magyarországon, ez a lépés tovább mélyítheti a különbségeket az alacsony és a magas nyugdíjak között.
A jövő évben nyugdíjba vonulók számára különösen kedvező hír, hogy emelkednek az úgynevezett valorizációs, azaz értékkövetési szorzók.
A 13. havi nyugdíj annak jár, aki a tárgyévet megelőző év legalább egy napján, valamint a tárgyév februárjában is nyugdíjas.
2025 január 1-jétől 140 ezerre emelkedik a méltányossági jogi küszöb, ez közel 500 ezer nyugdíjast érinthet.
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2025 januárjában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
A nyugdíjasok pénteken ismét kivonultak Zágráb főterére, hogy a szegénység ellen tüntessenek.