Brutális nyugdíj-átalakítási évek jöhetnek: ezek a magyarok már így számolnak
Ők már máshogy gondolkoznak, mint az elődeik.
Ők már máshogy gondolkoznak, mint az elődeik.
Egykor a hazai vegyipar fellegvára volt, aztán az autóipar fontos beszállítói lettek. Balatonra épülő turizmusát még a járvány sem tudta teljesen bedönteni: Veszprém megyét vesszük górcső alá.
A HelloVidék megyekörkép-sorozatában most Komárom-Esztergom került sorra. Lássuk, milyen gazdasági mutatókkal rendelkezik a megye.
A megyében a művészet és szabadidő, valamint víz- és hulladékgazdálkodás nemzetgazdasági ágak keresete a legmagasabb, viszont a fizikai foglalkozásúak bére itt a legalacsonyabb.
Gazdaságát tekintve a mezőgazdaság számít húzóerőnek, de az elmúlt években ipara is kimagasló teljesítményt nyújt. Nem beszélve arról, hogy a megye fontos közvetítő terület a keleti és nyugati nemzetközi kapcsolatokban.
A soron következő pedig most Baranya megye, ami számos érdekességeket mutat lakosai életkorát illetően.
Fókuszban a járműipar egyik hazai vidéki fellegvára, Bács-Kiskun, amelynek megyeszékhelye az egyik legdinamikusabban fejlődő város ma az országban.
A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma is nőtt.
2020. január-májusban 54 656-an haltak meg.
Az első negyedévben 22 210 gyermek jött világra.
Óriási a növekedés.
A következő nyolcvan évben majdnem hárommillió fővel csökkenhet Magyarország népessége.
Kössz, babaváró.
Nyilvánvaló, hogy Földünk erőforrásai végesek. A népességrobbanás idejében egyre többeket foglalkoztat a kérdés, hogy mennyi embernek jut hely a Földön, mennyi embert tud táplálni és itatni a bolygó.
Ellenben rengetegen házasodtak össze.
8 ijesztő tény, amivel előbb-utóbb minden magyar nyugdíjas szembesül.
A belföldi migráció igen érdekes képet mutat az elmúlt években. Míg eleinte mindenki a fővárosba akart költözni, ez egyre inkább változni látszik. Mutatjuk a részleteket!
2017-ben 132 ezer ember vesztette életét Magyarországon. 2011-ben volt utoljára ilyen magas a halálozások száma. Vannak azonban területi különbségek: amennyiben járási szinten vizsgáljuk a helyzetet, igazi gócpontokra bukkanhatunk az országban.
Megyei bontásban mutatjuk, mennyire súlyosak a folyamatok.