Elárulta Győrfi Pál, miért hívják hőségben legtöbbször a mentőt: így előzhető meg a nagyobb baj
Először szédülés, hányinger, szemkáprázás jelentkezik, majd eszméletvesztés következhet be.
Először szédülés, hányinger, szemkáprázás jelentkezik, majd eszméletvesztés következhet be.
Felülbírálta az ügyészség a korábbi döntését a nyomozás lezárásáról Gálvölgyi János ügyében. Elrendelték az eljárás folytatását.
Bizarr baleset történt a komáromi vasútállomáson. A két munkás életveszélyes sérülést szenvedett, de túlélték, sőt, mostanra már az intenzív osztályról is kiengedték őket. A mentősök csak könnyebb sérüléseket szenvedtek.
Két szerelőt is megrázott az áram, miközben a leszakadt felsővezetéket javították a komáromi vasútállomáson, két hétig voltak intenzív osztályon.
A szakértő szerint "nincs tudomásunk arról, hogy több ezer főt érintő tömeges baleset, vagy megbetegedés történt volna májusban", úgyhogy a növekedés okát máshol kell keresni.
Miután a színészhez nem ért ki a mentő, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás.
Az életveszélyt jelentő P1-es kategóriába sorolt esetek 78 százalékában ér ki a mentő 15 percen belül – derült ki az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) jelentéséből.
A mentőcsapat még kutat Suhajda Szilárd után, és minden perccel egre fogy a remény.
Facebookon üzent fiának Suhajda Szilárd édesapja. Szerda óta nem tudni, hogy mi történt a magyar hegymászóval, aki oxigénpalack és segítők nélkül indult el megmászni az Everestet.
Győrfi Pál bocsánatot kért Gálvölgyi János családjától. A mentős szóvívő részletesen is beszámolt az ügyről.
Az elmúlt időszakban a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat elmondása szerint minden résztvevő azon dolgozott, hogy minél több részlet a helyére kerüljön és összeálljon a kép.
Súlyos létszámhiány van a mentőszolgálatnál, ezért is fordulhat elő, hogy valakihez nem tudnak azonnal rohanni, ha baj van. A Gálvölgyi-ügy csak a hiányosságokra világít rá.
Mint kiderült, tüdőembóliát diagnosztizáltak nála, már napok óta mélyaltatásban van, állapota pedig azóta is változatlan.
Szerinte is durva a létszámhiány, de az igaz, hogy kollégájának fel kellett volna ismernie a családtagok által körülírt tünetekből, hogy baj van.
A művész jól reagál a kezelésekre, de még fennáll a közvetlen életveszély. Közben a mentősök közül valaki rendszerszintű problémákról beszél.
Visszamenőleg is megvizsgálják az esetlapokat, hogy kiderüljön, voltak-e még olyan hibák, mint a néhány nappal ezelőtti.
Gálvölgyi János még szerda reggel lett rosszul, azonban a mentő későn ért ki, így jelenleg a 74 éves színész az intenzív osztályon fekszik. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Elemezték a telefonbeszélgetések hanganyagait, a számítógépes rendszerekben rögzített egyéb adatokat, a szabad mentőkapacitást és meghallgatták az érintett mentődolgozókat is.
A mostanság tapasztalható mentő „késések” fő okai közé tartozik az erőforrás hiány és az alacsony fizetések is.
Gálvölgyi János tegnap került kórházba, az intenzív osztályon kezelik, saját lánya vitte kórházba.