Rendesen kilőtt a héten a hazai részvénypiac: ezek a papírok mentek most a legnagyobbat
Emelkedő forgalom mellett nőtt a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe.
Emelkedő forgalom mellett nőtt a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe.
Krumplilángos maradék krumplipüréből, borsodi krumplilángos serpenyőben vagy retro krumplilángos készüljön? Íme egy egyszerű krumplis lángos és egy borsodi krumplilángos recept!
Egy friss felmérés szerint a magyar társadalom 57 százaléka nem tudja megteremteni az átlagosnak tekintett életszínvonalhoz szükséges anyagi feltételeket.
Továbbra is magas, 25 százalékos éves inflációt érzékeltek a 19-29 évesek május elején, ez nem jelent lassulást a februárban mért éves szinthez képest.
A Pénzcentrum annak járt utána, hogy mennyit tudunk azzal keresni, ha lakásunk egy szobáját kiadjuk turistáknak.
Aki ma azért nem keresi az ingatlanbefektetési lehetőségeket, mert a többiek is kivárnak, az lemaradhat a lakáspiac újraindulásáról.
Mutatjuk a levelet, amelynek kiküldésére köteleznék a bankokat!
Az ingatlanvásárlás nagyobb kezdeti költséggel, hosszabb elköteleződéssel, de a jelenlegi inflációs környezetben is biztosnak tűnő, stabil hozammal kecsegtet.
A kötelező tájékoztatás része azon négy elemből álló intézkedéscsomagnak, aminek célja az állampapír iránti kereslet jelentős növelése.
Jelentős forgalombővülés mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe. A BUX 51 854,65 ponton zárt pénteken, 3,93 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A hívás során vagy az online térben csalják ki a gyanútlan ügyfél személyes-, illetve banki azonosító adatait a csalók.
Júniusban 7,9 százalékkal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).
A személyi jövedelemadó és a társadalombiztosítási járulékok „egyszerűsítésére” a helyreállítási alap (RRF) forrásaihoz való hozzáférés érdekében van szükség.
Kevesebb, mint 300 ezer háztartásra koncentrálódik Magyarországon a 3-5 millió forintnál nagyobb megtakarítással rendelkezők száma, ám ebbe a csoportba egyre nehezebb bekerülni.
Egyre kisebb gyerekeknek nyitnak bankszámlát a szülők. Az sem ritka, hogy akár születésük után, de a középiskola második felére már szinte mindenkinek van számlája és kártyája.
Az emberek tíz legnagyobb félelme közül hat köthető a visszaélésekhez. Jobban aggódunk a pénzügyeink miatt, mint az életünkért vagy a fizikai biztonságunkért.
A célom jelenleg az, hogy teljesen függetlenné váljak anyagilag, én teremtsem meg az életemhez, hobbijaimhoz szükséges pénzt - mondta Schobert Lara.
Nagy Feró, ahogyan a legtöbb nagyszülő igyekszik mindent megadni az unokáinak, legyen szó a velük töltött időről, vagy a pénzről.
A magyar lakosság körében elég elterjedt az a tévhit, hogy kis összegeket nem érdemes félretenni.
Anyagi nehézségek és stressz nehezíti a magyarok életét, de a többség nyitott a tanulásra és a többlépcsős életmódra.