Új rezsitámogatást jelentett be a kormány: mutatjuk, kiknek járhat
Megváltoztatták az eddigi rendeletet, nagyon sok település járhat ezzel jól.
Megváltoztatták az eddigi rendeletet, nagyon sok település járhat ezzel jól.
A pénteki Magyar Közlönyből derült ki, hogy elhalasztják az az egyszer használatos műanyag poharak forgalomba hozatalának betiltását.
Számos fontos változás élesedik 2023 első napján, a Pénzcentrum most összeszedte a legfontosabbakat: nő a minimálbér összege,
Tegnap este jelent meg a rendeletben módosított költségvetés, ami annyit változott, hogy szinte új büdzsének mondhatjuk.
Az idei évben rengeteg változás történt, ami a rezsit illeti. A Pénzcentrum most összeszedte, hogy mi is történt az elmúlt egy év során.
A kormány üdvözli, hogy a Költségvetési Tanács egyhangúlag jóváhagyta a költségvetés módosítását - mondta a miniszter.
A kormány döntése szerint a 30 év alatt gyermeket vállaló nőknek nem kell SZJA-t fizetniük.
Szakértők szerint az adóemelést a fogyasztók fizethetik meg, de a gyógyszerhiányt is növelheti.
Mielőtt kihirdetnék a Magyar Közlönyben, a Költségvetési Tanács közzétette véleményét a 2023-as költségvetés tervezetéről.
Már biztos, hogy változik a csok 2023-ban. De vajon mire számíthatnak a családok?
Péntek éjszaka 440 oldalnyi új jogszabályt hirdetett ki két közlönyben a kormány.
Újabb kemény év vége felé közelít Magyarország és semmi garanciát nem látni rá, hogy jövőre könnyebb lesz.
Elhalasztotta a kormány az államilag finanszírozott, kéthetes külföldi nyelvtanulást célzó iskolai program bevezetését.
A kormány átadta a jövő évi költségvetés módosításának tervezetét a Költségvetési Tanácsnak. A költségvetés biztosítja a családtámogatásokat, sőt, ezek köre jövőre tovább bővül.
Az ágazati előrejelzések szerint pénteken, a sztrájk első napján az érintett repülőterekre csaknem 1300 járat érkezik negyedmillió utassal.
Négy éven belül szeretné elérni a kormány, hogy mindent digitálisan intézhessünk.
Takács Péter a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára egyeztetett ma a Magyar Orvosi Kamarával a magyar kormány által tervezett egészségügyi átalakításokról.
Az új rendelet két fontos módosítást tartalmazott, amely hatással van az energiaszektorban működő vállalatokra.
10 százalékos pedagógusbéremelést tud megelőlegezni a kormány az uniós pénzek érkezéséig.
A kormány még dolgozik a 2023-as költségvetés módosításán - tájékoztatott Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.