Több vonalon módosul is módosul a MÁV menetrendje: erre feltétlenül figyelj!
Az Összekötő vasúti híd építése a nyáron újabb ütemhez érkezik.
Az Összekötő vasúti híd építése a nyáron újabb ütemhez érkezik.
Az EU statisztikai hivatalának adataira épülő összeállítás szerint az idén áprilisban Litvániában volt a legmagasabb, 22,1 százalékos az élelmiszerek árának éves szintű emelkedése.
Egyes vasútvonalakon pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint fognak közlekedni.
Heves zivatarok kialakulásához alkalmas feltételek délután a keleti, délkeleti megyékben mutatkoznak.
Újabb jelentős fázisához érkezett a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal magyarországi szakaszának felújítása.
Megoldódott a keleti vakcinával oltottak utazása az EU-ban, ha valaki ezekre harmadik oltásként nyugati vakcinát kér, akkor már nem ütközik problémába.
Jelentős fennakadásokat okozott a Keleti pályaudvar vonatforgalmában a kábellopás, a MÁV feljelentést tett.
Az államtitkár szerint "Látszik, hogy a keleti és nyugati vállalatok egyaránt fontos befektetési célországként tekintenek Magyarországra."
A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet általában –6 és 0 fok között valószínű, a hófödte, derült, esetleg szélcsendes tájakon –12 fokig is csökkenhet a hőmérséklet.
Még idén újabb rovarfaj kerülhet az európai fogyasztók asztalára. Fagyasztva és szárítva is kapni lehet majd.
November 7-éig 1,36 millió ember kapta meg a harmadik oltást Magyarországon. Az emlékeztető oltást felvevő személyek közül alig két százaléka kapott keleti vakcinát.
Kínából 2019-ben 8,5 milliárd dollár értékű import áru érkezett Magyarországra.
Elég sokakat érint.
Ez minden utast érint.
Szinte mindenütt változik a menetrend.
Zárva tart május 13-tól 26-ig a Keleti pályaudvar karbantartás miatt.
Az egész országban változások lesznek.
Karbantartanak.