Itt a szerdai zárva tartás: nehogy elindulj ma hivatalba, rendelőbe, patikába
Ezeken a helyeken van ma munkaszünet.
Ezeken a helyeken van ma munkaszünet.
Arra kéri a Szakszervezetek Akciószövetsége a kormányt, hogy kötelezően vezesse be és biztosítsa a 400 ezer forintos cafeteriát a közszférában és a szociális ágazatban dolgozóknak, pedagógusoknak, valamint adjon célzott támogatást az önkormányzatoknak, hogy az önkormányzati dolgozók cafeteriakerete is 400 ezer forint legyen.
Országszerte folytatódnak a koronavírus-járvány elleni intézkedések.
Kövesd velünk a nap legfontosabb híreit!
Dupla bért kér a szakszervezet az egészségügyi dolgozóknak és a közszolgának. Az elnök szerint ugyanis jelen helyzetben mindenki, aki ügyfelekkel foglalkozik, az életét kockáztatja.
Ezt a nyilatkozatot senki ne írja alá!
Miközben egyre égetőbb a rendőrhiány Magyarországon, nemrégiben az egyenruhások a saját fizetési értesítőjükkel bizonyították, hogy 150-240 ezer forintnál nemigen keresnek többet. Ehhez képest Németországban a legrosszabbul fizetett, pályakezdő zsaruk csaknem négyszer annyit keresnek, mint a legrosszabbul fizetett magyar kollégáik - juttatások nélkül. A legbőkezűbb tartományokban még ennél is nagyobb a különbség.
Utcányi sor torlódott fel.
50 ezer forintos átlagos béremelést kaphatnak az önkormányzati dolgozók jövő márciustól, aminek egy részét az állam fizeti: ez derül ki a jövő évi költségvetési javaslatból - számol be a Népszava.
Folyamatos létszámhiánnyal küzdenek a hivatalok, és egyre több helyen okoz gondot az állami alkalmazottak felmondási hulláma. Ennek ellenére a kormány még tovább csökkentené a köztisztviselők létszámkeretét, pedig egyes megyékben már válságértekezletet hívtak össze a felmondások miatt.
Március 14-ére sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete - számol be az Infostart.hu. 12 Pontban fogalmazták meg a követeléseiket.
A jogszabályoknak megfelelően előkészítették a munkabeszüntetést.
Országos sztrájkot hirdet a közszolgálati dolgozók szakszervezete, aminek időpontját január 17-én jelentik be.