Súlyos sérülés a bőnyi általános iskolában: késsel támadt iskolatársára a fiatal lány
Reggel 8 óra 45 perckor érkezett bejelentés, miszerint a bőnyi iskolában egy fiatal lány megszúrta tanulótársát, aki súlyosan megsérült.
Reggel 8 óra 45 perckor érkezett bejelentés, miszerint a bőnyi iskolában egy fiatal lány megszúrta tanulótársát, aki súlyosan megsérült.
8 óra 45 perckor érkezett bejelentés, miszerint a bőnyi iskolában egy fiatal lány megszúrta tanulótársát, aki súlyosan megsérült.
A 40 év körüli nőt leszúrták a József Attila utcában található háza előtt.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerint megkéseltek egy nőt a Székesfehérvár belvárosában található Skála áruház közelében. A jelentés szerint a támadás után a férfi önmagában is kárt tett.
Az egyesült államokban brutálisan meggyilkolták a magyar klinikai szakpszichológus, Bagdy Emőke fiát – tudta meg a Blikk.
Néhány ezer forintba kerülő, diszkontokban beszerezhető késeket tesztelt a Pénzcentrum videoblogja, a CashTag a legfrissebb adásában.
Biztonsági kamera rögzítette a békéscsabai hotelben múlt héten történt halálos késelést, melynek áldozata Szabó Sándor, az ökölvívó-válogatott korábbi edzője volt
Elfogtak egy 54 éves férfit, aki a gyanú szerint halálra késelt egy 18 éves fiatalembert szombaton Tiszanánán – közölte hétfőn a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Leszúrta testvérét egy férfi Tápiószelén, közös otthonuk udvarán - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.
Kedden este 10 óra előtt nem sokkal egy vendég szóváltásba keveredett a békéscsabai Kórház utcában egy hotel alkalmazottjával az épület egyik teraszán, majd dulakodás közben egy késsel halálos sebeket ejtett rajta.
Bicskával sebesítette meg egy hotel alkalmazottját egy vendég Békéscsabán. A sérült életét vesztette, a férfi elmenekült, de 2023. augusztus 16-án reggel feladta magát.
A brutális támadás egy helyi kocsmában történt, ahol a férfi törzsvendég volt. A késelés napján együtt ivott régi ismerőseivel, de egyikükkel összeveszett a tökéletes rétes receptjén.
Tapétavágó késsel többször megvágta iskolatársát egy 14 éves lány Szepetnek általános iskolájában.
Két 16 éves diáklány verekedett össze Debrecen belvárosában, egyikük a vita hevében kést rántott elő. A lányok féltékenységből estek egymásnak, az áldozat életveszélyesen megsebesült.
A két 16 éves diáklány vitája közben az egyikük egy kést is elővett, amivel megszúrta iskolatársát, aki életveszélyes sérülést szenvedett.
Letartóztatták a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelő és két másikat megsebesítő férfit - közölte a Fővárosi Törvényszék.
A megsebesített fiút kórházba vitték, a feltételezett elkövető elszámoltatását megkezdték a fővárosi nyomozók.
A kormányfő megtekintette az intézményben kialakított koronavírus-oltópontot is.
Több szúrással megsebesített egy jegyvizsgáló nőt.