Komoly változás élesedhet a magyar iskolákban: már ezért is járhat felvételi pluszpont?
A Honvédelmi alapismeretek tantárgyat felvennék az OKTV tantárgyai közé. Így az elért eredmények további pluszpontokat jelenthetnek a felvételinél.
A Honvédelmi alapismeretek tantárgyat felvennék az OKTV tantárgyai közé. Így az elért eredmények további pluszpontokat jelenthetnek a felvételinél.
A közleményből kiderült, hogy jövő kedden, szerdán és csütörtökön 8 órától 22 óráig lövészetet tartanak a Leopard 2A4-es harckocsikkal.
A repülések során Csongrád, Szentes, Hódmezővásárhely, Orosháza, Kondoros, Kunszentmárton, Dunaföldvár, Paks, Kalocsa, Jánoshalma, Kiskunhalas, valamint Kiskőrös települések térségében lehet számítani felbukkanásukra.
Idén júniustól augusztusig csaknem száz táborban, 135 turnusban táborozhatnak a 12 és 18 év közötti fiatalok. Idén 17 féle különböző honvédelmi témájú tematikából lehet választani az ország mintegy 59 különböző helyszínén.
Egy képviselő kérdezte a honvédelmi minisztert arról, mik a tervei, miként hajtaná végre a Magyar Honvédség állományának megtöbbszörözését.
A miniszterelnök munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében megalakult a Miniszterelnök Katonai Irodája.
Egy, a légtérben a radarképernyőn időnként érzékelhető repülő tárgyat észlelt a Magyar Honvédség légtérvédelmi szolgálata 2022. március 10-én az éjszakai órákban.
Benkő Tibor szerint, ha Ukrajnában a helyzet eszkalálódik, a háborús tevékenység kiterjedhet Kijev, Kárpátalja irányába is.
További juttatásokkal és illetményemeléssel ismerik el a katonák és honvédelmi alkalmazottak munkáját - mondta a honvédelmi miniszter.
A minisztériumok jó részénél már 2020-ban sem osztottak prémiumot. Idén is elmaradnak a karácsonyi kifizetések.
Óvatosságot kér a közlekedőktől a Városligetbe tartó Leopard harckocsi miatt a Honvédelmi Minisztérium.
Hamarosan több mint 120 ezer rendvédelmi dolgozó kaphatja meg a koronavírus elleni vakcinát.
Ezek a részletek.
A Magyar Honvédség egy kisfilmet készített a katonák vírushelyzetben végrehajtott feladatairól.
Továbbra is több ezer fő jelentkezésével számolnak a Magyar Honvédségnél, eddig hatszázan érdeklődtek a nemrég bejelentett, munkanélkülieknek létrehozott speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat iránt.
2030-ig 8-10 honvéd középiskola és kollégium, illetve honvéd kollégium kezdi meg működését Magyarországon. A minisztérium szerint ettől függetlenül a kötelező sorkatonaság bevezetése továbbra sincs napirenden.
Elkezdődött a toborzás.
Csak pénteken tizenkét helyszínen dolgoznak.
Ne maradj le a legfontosabb hírekről.
Újabb vállalatokhoz érkeznek honvédelmi irányító törzsek.