Nincs elektromos autógyár akkugyár nélkül: kiderült, mit tervez a szegedi BYD
A szakértők már azt találgatják, melyik Szeged-környéki településre húzza majd fel vadiúj akkugyárát a kínai BYD. Mutatjuk, kik lehetnek a „szerencsések”!
A szakértők már azt találgatják, melyik Szeged-környéki településre húzza majd fel vadiúj akkugyárát a kínai BYD. Mutatjuk, kik lehetnek a „szerencsések”!
A szakemberek szerint a 2023-as év rendkívüli visszaeséseket hozott a hazai élelmiszeriparban, kevesen voltak, akik nyereséget tudtak termelni – ők viszont előnnyel indulhatnak.
A Pénzcentrum 2024. január 22.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a hatoslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint az év első hónapjában a lakossági várakozások látványosan javultak.
Rendszeres heti összefoglalónk során most is összegyűjtöttük a legfontosabb, legolvasottabb írásainkat. Ha elolvasnád a cikket, kattints a címére, vagy a képes ajánlóra!
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt heti záráshoz képest 952,74 ponttal, 1,5 százalékkal emelkedve történelmi csúcson zárt pénteken.
A Pénzcentrum 2024. január 21.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a ötöslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Már a bevezetéstől számított néhány napon belül sok kérdés merült fel a fogyasztókban az új betétdíjas rendszerről.
További négy rendőr letartóztatását indítványozta az ügyészség az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében.
A Pénzcentrum 2024. január 20.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, az EuroJackpot nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Megszólalt Vitézy Dávid a a kormány hivatalos oldalán közzétett nemzetközi megállapodás tervezet kapcsán.
A 2024-es költségvetés esetében van még tér és idő arra, hogy ha szükségessé válik a beavatkozás, megtörténjen a költségvetés módosítása – mondta el Horváth Gábor.
Megnyílt a tér a Magyar Nemzeti Bank előtt az újabb alapkamat-csökkentésre, ám az a veszély is fennáll, hogy újra növekszik majd az infláció.
A körülményekhez képest nem zárt túl rossz évet az újautó-piac 2023-ban. A magas kamatok és az emelkedő árak ellenére több, mint 100 ezer új személyautót adtak el Magyarországon. A HelloVidék most annak járt utána, melyek a legnépszerűbb típusok.
Halálos tűzeset történt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Aranyosapátiban – adta hírül az MTI-nek a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Július 1-től Magyarország adja az Európai Tanács soros elnökét, ezen kívül Orbán Viktor beszélt még a tanárok fizetéséről és az inflációról is.
A Pénzcentrum 2024. január 19.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A most elfogadott állásfoglalás egész pályás letámadás, a pénzek befagyasztásától a hetes cikken és a pereken át a tanácsi elnökség elvétele is benne van.
Az idei januártól hivatalosan is életbe lépett az új DRS (Deposit Return System) hazánkban, azaz a kötelező üvegvisszaváltó rendszer.
A mai napon, január 18-án 10:00-tól került megrendezésre az idei év első kormányinfója.