Egyetlen ábrán a bizonyíték: ennyivel lett drágább nyugdíjasok élete
2020-ban 103,8-ra ugrott a nyugdíjas fogyasztóiár-index értéke Magyarországon - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált adatokból.
2020-ban 103,8-ra ugrott a nyugdíjas fogyasztóiár-index értéke Magyarországon - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált adatokból.
Márciusban 3,7 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest.
Berobbanhatnak az árak.
Mostanra visszafogottá vált a tavasszal és nyáron tapasztalt drasztikus áremelkedés, úgy tűnik, októberre kiheverte a kiskereskedelem a járvány első sokkjait, ám azt egyelőre még nem tudjuk, mit okoz majd a második hullám. A legfrissebb adatok szerint 2020. októberében a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3 százalék volt, amelyen belül az élelmiszerek ára 6,5 százalékkal nőtt. Részletesen bemutatjuk a leggyorsabban dráguló termékeket a Pénzcentrum éves és havi szintű drágulási toplistáin.
Mutatjuk, miből érdemes most bespájzolni.
A júniusi árcsökkenés után a július ismét emelkedést hozott.
Lassult a fogyasztói árak növekedése az OECD-országokban márciusban.
Élelmiszer, alkohol, cigi: minden megdrágult.
A gyenge forint és a megugró infláció következében előállt helyzetet értékelte Nagy Márton.
Na, ez a nem mindegy.
A sertéshús is jelentősen drágult.
Újabb csúcson a háztartások fizetőképességi indexe.
A szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben.
Tátva maradt a szánk...
Drágulásban bezzeg köröket verünk az EU-ra.
Nagy az olcsóság a szomszédban.
Van, ami 15 százalékkal kerül többe mint tavaly ilyenkor.
Ennyivel drágult a tojás, a vaj és a liszt.
A szeszes italok, a dohányáruk és az élelmiszerek árai emelkedtek legjobban.