Brutál béremelkedés ebben a szakmában: ennek ellenére hiány van munkaerőből
A munkaerőhiány maradt, de előreláthatóan már nem nő tovább.
A munkaerőhiány maradt, de előreláthatóan már nem nő tovább.
Kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése. Tavaly októberben a bruttó átlagkereset 365 100 forint volt, 11,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 11,2 százalékkal, 375 300 forintra nőtt a bruttó átlagkereset. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 242 800, a kedvezményeket is figyelembe véve 250 200 forintot ért el, 11,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Egyre több magyar nyugdíjas dönt úgy, hogy visszatér a munka világába: 2019 végén már 6 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban. A munkaerőpiac pedig tárt karokkal várja őket, egyre több olyan álláshirdetés van, amelyik kifejezetten nekik szól.
Sokkal többet is kereshetnének a tanárok, ha nem a 2014-es minimálbér alapján számítanák ki a fizetésüket - állítja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Egy pályakezdő, egyetemi végzettséggel rendelkező tanár fizetése most bruttó 210 ezerre emelkedett a garantált bérminimum növelése miatt.
Akár havi bruttó 1,8 millió forint is megkereshető IT területen az MPS bérpiaci benchmark összefoglalója szerint - írja a HWSW alapján a Portfolio. Jellemzően a bérek havi bruttó 400 ezer és 1,2 millió forint között találhatók. Néhány senior viszont még ennél is többet kérhet a bértárgyalásokon.
Egy budapesti gyorsétteremben dolgozik a tavalyi X-Faktor legtovább jutott női előadója, Bagdi Enikő. Az énekes már a tehetségkutató előtt is az étteremben melózott, szerinte nem ciki, ha van egy fix munkahelye a fellépések mellett. A Pénzcentrum megnézte, mennyit fizetnek az egyes étteremláncok.
Fogytán vannak a tartalékok, de enni azt kellene.
Sokan nem fognak örülni.
Magyarországon is népszerűek az alternatív fizetési szolgáltatók, mint a Revolut és a Transferwise. A vállalatok kérhetik a bevételeiket ilyen alternatív számlára, sőt a munkabért is utalhatják ezekre. Viszont megvan a maga hátránya ennek.
A KSH adatai szerint a tavaly több mint 4 milliónyian dolgoztak alkalmazottként: a NAV-nál 4,28 millió munkaviszony után vallottak be jövedelmet. Közülük azonban csak 2,9 millióan írtak be havi átlagban minimum 138 ezer forintos fizetést, vagyis legalább az akkori minimálbért - számolt be a Népszava.
Recesszióra készülnek, így a munkáltatói érdekképviseletek nem kívánnak eltérni a korábbi megállapodástól. Azzal érvelnek, hogy továbbra is folyik a verseny a képzett munkaerőért, ez hatással van a fizetésekre is.
20-30 százalékos a hiány, amit a statisztikák elfednek. Viszont már jelenleg is sok helyen kevesebben vonulnak a helyszínre és az oltás kétszer annyi ideig tart így.
Szűkszavú közleményben tudatta a MÁV, hogy december 18-áig év végi egyszeri juttatásban részesül 30 ezer vasúti dolgozó. Azt, hogy ki, és pontosan mennyit kap, nem derül ki a tájékoztatóból.
A bölcsődei szakemberekre kevésbé jellemző a pályaelhagyás, viszont hamarosan sokan fognak nyugdíjba menni. Ennek a helyzetnek a kezelésére keresnek most megoldást.
Nem csak itthon gyújtották be a rakétákat a kiskereskedelmi üzletláncok, Angliában is nagy erőkkel keresik a még mozdítható munkaerőt: most éppen a magyarokat olyan fizetéssel, amiről itthon egy topmenedzser csak álmodni mer.
Aki lemaradt, most új esélyt kap.
Nem semmi.
De csak akkor, ha Erstés vagy.
Arra is van ötlet, mit kell tenned, ha esetleg elutasítanak.
Friss számok.