Durva összegeket visznek haza az egyetemi rektorok: nem ritka a 2 milliós fizetés
A kancellárok sem panaszkodhatnak. Mutatjuk, melyik egyetemen kapja a legnagyobb fizetést a vezetőség.
A kancellárok sem panaszkodhatnak. Mutatjuk, melyik egyetemen kapja a legnagyobb fizetést a vezetőség.
Ma már egyre több helyen képeznek itthon is szaunamestereket, és van is rájuk kereslet: egy magára valamit is adó fürdő, alkalmaz legalább egy ilyen végzettséggel rendelkező szakemebrt, aki nem csak élvezetesebbé teszi a pihenést, de azt is megmutatja, hogy lehet igazán hatékony. Egy-egy mester pedig szépen kaszálhat, akár 30 ezer forintot is megkereshet egyetlen nap alatt.
Az állam nem csak a közszférában jelenik meg munkáltatóként, hanem az állami vállalatok tulajdonosaként is. Egy friss elemzés bemutatja, miként alakultak ezeknél a cégeknél a fizetésemelések.
Nőtt a terminálok száma is.
Aki nem csak alkalmi, hanem teljes munkaidős állásra pályázik, esetleg szívesen váltana, az keresve sem találhat jobb időpontot ezeknél a napoknál. De korántsem mindegy milyen életrajzzal pályázunk, szakértőnk elárulja, mi az amit feltétlenül írjunk bele, és mi az, amit még csak véletlenül se.
Ennek meg mi értelme?
Kevesebbet költenek a nagy márkák véleményvezérekre.
Az álláskeresők számára a csapat fontosabb, mint a juttatások, és nagy részük otthonról dolgozik a legszívesebben - derült ki egy friss kutatásból.
Egyre jobban fizetik a kétkezi munkát, sok helyen ma már a szakképzettség sem fontos: a cégek tárt karokkal várják a dolgozni, tanulni, fejlődni vágyó lelkes magyar munkaerőt.
Nem ritkán törvénytelen hirdetésekben keresik a munkavállalókat a magyar cégek. Jól nézd meg, mire jelentkezel! Nem árt tisztában lenni azzal, hogy mit engedhet meg magának egy munkaadó, és mit nem.
Újabb munkavállalói rétegek munkába állását segíti a Tesco: a "Fixen fix" rögzített részmunkaidős foglalkoztatás rugalmas feltételeket biztosít azoknak, akiknek kiemelten fontos a munkaidő garantált kiszámíthatósága - például a kisgyermekes szülőknek, vagy a másodállást vállalóknak - írja közleményében a vállalat. A rögzített részmunkaidő bármely intervallumban, akár heti öt órában, vagy csak hétvégi munkavégzéssel is kérhető, miközben a munkavállaló a közvetlen foglalkoztatás minden előnyét is élvezheti.
Azok a diákok, akik a duális képzési formát választják, nem csak több éves munkatapasztalattal, de jó nagy eséllyel egy aláírt munkaszerződéssel tudnak majd kilépni a felsőoktatásból.
Csapatmunkában gondolkodik, érzékeny mások érzelmi állapota iránt, céltudatos, óvatos és megbecsüli a munkatársait - ezek a jellemzői az átlagon felülien jó vezetőknek egy friss felmérés szerint. Ráadásul ma már nem kell a megérzéseikre hagyatkozniuk a cégtulajdonosoknak vagy a vállalatvezetőknek a menedzserek kiválasztásánál, mivel pontosan lehet mérni, hogy a jelöltek közül kik rendelkeznek ezekkel a kvalitásokkal.
A statisztikai hivatal szerint legrosszabbul még mindig a vendéglátóiparban dolgozók keresnek, éppen ezért, akinek tényleg kell ember, az mindent megtesz, hogy felhívja magára a figyelmet. Például olyan hirdetést ad fel, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Drasztikusan megnő a jelentkezők száma azokra az álláshirdetésekre, amelyekben ismertetik a fizetést. Összességében még mindig a cafeteria-elemeket részletezik leginkább a munkáltatók. A hirdetések felében van erre utalás, ez 4%-os csökkenést jelent 2018 első félévével összevetve.
Óriási hiány van bolti eladókból, nem csak a nagy kereskedelmi láncok árulják el, mennyit kínálnak dolgozóinak, hanem Norbi termékeit áruló üzletek üzemeltetői is nyíltan kezelik a fizetéseket, amelyek azonban messze elmaradnak az átlagkeresettől.
Csaknem 44 ezer forintot nyerhet év végéig az a munkáltató átlagkerestű dolgozóin, aki a szochó csökkenése után nem emeli a béreket. A minimálbéreseken is a második félévben mintegy 18 ezer forintot spórolhat munkáltatójuk. Az év közi béremelés azonban egyáltalán nem számít általánosnak.
Még mindig hatalmas gondot jelent a tízezres eladóhiány, így nagy a verseny a boltláncok és kisebb üzletek között is a dolgozókért. A Penny Market azok közé a boltláncok közé tartozott, amelyek eddig titkolták, mennyit fizetnek a dolgozóiknak, azonban most nyilvánossá tették ezeket az adatokat.
A dolgozó fiatalok többsége, 73 százaléka a jövőben magasabb fizetéssel számol, 49 százaléka szereti a munkáját, ugyanakkor ennél már jóval kevesebben látnak fejlődési, előrelépési lehetőséget a jelenlegi állásukban.
Minden változik, csak a lényeg nem.