Elhunyt Sólyom László
Sólyom László "óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után" hunyt el - közölték.
Sólyom László "óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után" hunyt el - közölték.
Novák Katalin beszélt arról is, hogy a gyermeknevelés nehéz feladat, amellyel ő anyaként is szembesül nap mint nap.
A repülős egyesület elnöke kifejezte együttérzését az elhunytak családjának, és a sérülteknek is jobbulást kívánt.
Putyin a repülőgép-szerencsétlenség óta először nyilatkozott Prigozsinról: "nehéz sorsú embernek" nevezte a Wagner-főnököt - írja a CNN.
Öt pontban állapodott meg Novák Katalin Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Ezt többek között azt tartalmazza, hogy közvetlen elnöki kommunikációs csatornát állítunk fel.
Mivel az éves infláció várhatóan 18 százalék fölött lesz, a Nyugdíjasparlament elnöke legalább 3,5 százalékos nyugdíjemelést tartana kívánatosnak.
Orbán Viktor miniszterelnök munkalátogatásra hívta meg Recep Tayyip Erdogan török államfőt Budapestre, aki elfogadta a meghívást, és augusztus 20-án Magyarországra látogat.
Magyar pénzügyi felügyeleti vezető ilyen magas testületi posztot több mint egy évtizede nem töltött be az uniós intézményben.
A klímaváltozás és a piaci verseny új kihívásokat és lehetőségeket teremt a tokaji aszútermelők számára. A világ egyik legkülönlegesebb természetes édesborának közel 500 éves története van, de hogyan tud megújulni, és megtartani a minőségét?
Korábban felröppent a hír, hogy akár 40 százalékkal is visszaeshet a Balatonon a vendégforgalom az idei szezonban. Ezt cáfolta meg most az MTÜ.
A közbeszerzések szabályozása az uniós irányelvi követelményekkel összhangban van, de a jogalkalmazási gyakorlatban keletkező anomáliák kezelése indokolt lenne.
Újabb részleteket közölt Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az általuk javasolt céges rezsicsökkentési javaslatról.
A miniszterelnök szombaton Ankarába utazik, ahol részt vesz Recep Tayyip Erdogan török köztársaság elnök hivatali beiktatásán.
A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők szerint fontolóra kell venni egy évközi nyugdíjkompenzációt is.
Módosulhat a büntető törvénykönyv, a a minősített adat védelméről szóló törvény, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény is.
A szarvasgombának több fajtája létezik, de köztudott, hogy relatíve drágán vásárolhatjuk meg őket. Ez a hiedelem azonban kicsit csalóka lehet, ugyanis a szarvasgombát a többi gombafajtától eltérően fűszerként használjuk.
Az államfő a törvényt azután emelte jogerőre, hogy az alkotmánytanács jóváhagyta a nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 62-ről 64 évre emelését előíró törvénytervezet tartalmi részét.
Megvette a Posta Biztosítókat a magyar állam, új ember is irányítja mostantól a csoportot.
Oroszország megállapodást kötött Fehéroroszországgal arról, hogy taktikai atomfegyvereket fog állomásoztatni a szomszédos ország területén
Megszavazta Moszkva részességének felfüggesztését az Új START megállapodásban az orosz parlament alsóháza.