Újabb csalási módszer terjed használt kocsiknál: a kilométeróra-visszatekerés lejárt lemez
Bár a kilométeróra-állással ellentétben az akkumulátor-kapacitás adatát közvetlenül nem tudják módosítani, a csalók más módon járnak el.
Bár a kilométeróra-állással ellentétben az akkumulátor-kapacitás adatát közvetlenül nem tudják módosítani, a csalók más módon járnak el.
Német számról, német linkkel próbálkoznak a csalók, de most megmutatjuk, hol vannak a buktatók a sztoriban.
Csalók küldenek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében hamis értesítéseket - közölte a hivatal kedden.
Idős emberekre utaznak a Tolna megyei csalók, akik már milliós összeggel is tűntek el - kézre keríteni őket nem egyszerű feladat.
Durva bírság járhat a csaló pecásoknak, akiket többnyire nem azért büntetik, mert tiltott helyen próbálnak szerencsét, hanem a kifogott halak számával próbálnak trükközni.
A rendőrség hangsúlyozta, hogy továbbra is rendszeresen érkeznek bejelentések hasonló esetekről.
Az ellenőrzéskor a sofőr láthatóan feszült volt, kezdetben kétségbe vonta azt, hogy az egyenruhások jogosultak a kontroll elvégzésére.
Egy új kiberbűnözői módszer kijátszhatja az Apple iMessage beépített adathalászat elleni védelmét, lehetővé téve a csaló linkek terjedését
Adóhatóság nevével visszaélő csalók: figyelmeztetés a hamis SMS-ek és e-mailek veszélyeire.
A kormányzathoz köthető applikációkat sem kímélik az adathalász banki csalók, akiknek most az „Ügyfélkapu+”-ra tömegesen átjelentkező ügyfelek eshetnek áldozatul.
A korrupcióellenes hatóság nagyszabású razziát hajtott végre egy épületben, ahol csalók működtettek call centert.
Az ünnepi időszakban érdemes alacsonyabb napi költési limitet beállítani a kártyánkra, így még ha csalók is próbálkoznának, korlátozott összeget érhetnek csak el.
A csalók a bank vagy hivatalos szervezetek, hatóságok nevében hívják fel az ügyfeleket és arra próbálják rávenni, hogy pénzüket egy „biztonsági számlára” utalják át.
Elfogtak egy nőt, aki az interneten árult tulajdonában nem lévő termékeket, és így több mint 3 millió forintot csalt ki gyanútlan vásárlóktól.
Most már japán módszerrel is próbálkoznak a csalók, de van ellenük védekezési módszer - ezt most a Magyar Nemzeti Bank osztotta meg.
A Telekom arra kényszerült, közölje ügyfeleivel: ez a hivatalos telefonszám, amin keresik őket.
Ismét csalók élnek vissza a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nevével a közösségi médiában.
A sértett egy adathalász programot telepített a számítógépére.
A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége szerint az erdőgazdálkodás, fakitermelés költségei jelentősen emelkedtek, de ezt nem lehet a vásárlókra hárítani.
A rábeszélés hatására a sértett közel 2 millió forintot el is utalt a megadott számlára.