Már 152 ezer család csapott le a minimum 600 ezres támogatásra: még nincs késő igényelni
Hatalmas érdeklődés övezi a csokot és a falusi csokot, a 2015-ös indulása óta tavaly volt a legnagyobb érdeklődés az állami támogatás iránt.
Hatalmas érdeklődés övezi a csokot és a falusi csokot, a 2015-ös indulása óta tavaly volt a legnagyobb érdeklődés az állami támogatás iránt.
Sorra érkeznek az szja-visszatérítések az arra jogosultaknak. Sokan már meg is kapták az sms-t, hogy megkapták a pénzt.
Az utalással folyósított összeg meghaladja az 561 milliárd forintot, legkésőbb hétfőig megkapják.
Idén februárban nagyságrendileg 1,4 millió, arra jogosult család kapja kézhez a családi-adóvisszatérítés összegét.
Nem temethetik a fiumei úti temető művészparcellájába Damu Rolandot. A temető tájékoztatta a családot, hogy a parcella betelt, és nem tudták megszerezni a hivatalos iratokat.
A magyarok úgy gondolják az anyagi biztonság feltétele a családi befolyásnak, derült ki egy friss, reprezentatív kutatásból.
Te gondolkoztál már azon mit tennél, kivel osztanád meg a nyereményedet?
A válság mellett is számos kockázat fenyegeti az európai elit megtakarításait.
1,7 milliárd forintnyi összeget nyert egy férfi a lottón, ám úgy döntött, ahelyett hogy elherdálná ezt az pénzt, inkább befekteti.
Közel 200 szülő mondta el a véleményét újév előtt a Greenbioticnak arról, milyen módszerekkel lehetséges bevonni a gyerekeket a házimunkába.
Idén lesz második éve, hogy a gyerekek gyakran hétköznap is otthon vannak. Ezért is van különös jelentősége annak, hogy kivegyék részüket az otthoni teendőkből.
Családi pótlék utalási dátumok 2022-ben: mutatjuk, mikor hozza a postás az ellátást. A családi pótlék összege 2022-ben sem emelkedik, 2008 óta ugyanannyit kapnak a gyereket nevelők.
2022-re is elkészítettük nektek a szuperhasznos Pénzcentrum Családi Tervező Naptárat. Töltsd le Te is ingyen!
Egy sikeres vállalkozás komoly áldozatokat követel meg: Fülöp Ádám éveken át napi 16 órákat dolgozva építette cégét, a családja kárára.
Még egy hét áll rendelkezésre a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozat kitöltésére, amelyből csütörtök reggelig már 650 ezer be is érkezett.
Belső tér felújításához, a tetőcseréhez, -felújításhoz vagy -szigeteléshez, külső nyílászárók cseréjéhez, valamint konyhai gépek beépítéséhez vették igénybe a legtöbben.
Csak részben teljesült a legendás énekes végakarata
Nem nagy számban, de előfordul a koronavírus-fertőzés a gyerekeknél, amely súlyos, szövődményes eset is lehet
A gyermeket nevelő szülők csak akkor kaphatják meg 2022. február 15-ig az idén befizetett adójukat, ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismeri a kiutaláshoz szükséges adatokat.
A Kevermesről származó fiú elképesztő sikereket ért el az idei X-Faktorban. Viszont kevesen tudják róla, hogy nehéz helyzetből küzdötte fel magát. Erről mesélt nemrég a fiatal tehetség.