Brutális bírságot kapott az eMag: sokan dőltek be a megtévesztő akcióknak
A Gazdasági Versenyhivatal most zárult vizsgálata megállapította, hogy az eMAG akciótartási gyakorlata tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben.
A Gazdasági Versenyhivatal most zárult vizsgálata megállapította, hogy az eMAG akciótartási gyakorlata tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben.
Májustól nyár végéig lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére amint a kertek, parkok gyepén, egy korhadó fa közelében, a komposztnál keringenek, akár nagy tömegben is.
Mivel egy évtizeddel ezelőtt komoly munkaerőhiány rajzolódott ki a szegmensben, hosszú esztendőkön át néhány hetes képzéssel lehetett oklevélhez jutni.
A közúti ellenőrzéseken kiszűrt, súlyos közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó járműszerelvények üzemeltetőinek eddig összesen 15,5 millió forintjába kerültek a jogsértések.
Javában zajlik a tavaszi lomtalanítás a fővárosban. Érdemes figyelmesen elolvasni az FKF tájékoztatóját, mert aki hibázik, azt akár 150 ezerre is büntethetik.
Bár a rendelkezés alapján a hivatal most már bírságot is kiszabhat azokra, akik semmibe veszik a felszólító leveleket, a cél nem a pénzszerzés, hanem hogy a falu képe rendezettebb legyen.
Alig négy hónap telt a 2021-es évből de már többen életüket veszítették otthoni égetéskor. Mutatjuk a legfontosabb tűzgyújtási szabályokat, és a bírságtételeket is.
Kárpótlási jegyekkel manipulálta a tőzsdét...
Véget ér a türelmi időszak.
Kilenc éves fennállását ünnepli március 15-én a Nébih.
A hitelezési kockázatok kapcsán a MagNet Bank hitelkockázati limitszabályozása nem tudta maradéktalanul kezelni a kockázati koncentrációt.
Sok, tavasszal nyíló virág védettnek vagy fokozottan védettnek számít Magyarországon, ezért több tíz vagy akár százezres büntetéssel, szélsőséges esetben börtönbüntetéssel is járhat az eszmei értékű növények leszedése.
Kamatmentes kölcsönt kínáltak illegálisan.
Rekordot döntött tavaly az orvhorgászok száma.
A HelloVidék a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. segítségével szedte össze az aktuális statisztikákat, és mutatjuk azt is, milyen változások történtek idén a Balatoni és a Behúzós Horgászrend formai és tartalmi kialakításában.
A három cég egyeztetéseket folytatott és információkat osztott meg egymással annak érdekében, hogy a közbeszerzések során meghatározzák az ajánlati áraikat és a nyertes személyét.
Hol érdemes idén medvehagymát gyűjteni? Lássuk, merre érdemes indulni, ha gyűjtésre adjuk a fejünket!
10,5 milliós bírságot szabtak ki.
A történtek ellenére sem engedték el a 15 ezres csekket.