Hatalmas változás érik a Balatonnál: kikerültek a Bahart hajózási tervei
Legalább olyan jó évet szeretne zárni 2023-ban a Balatoni Hajózási Zrt., mint amilyen a tavalyi év volt a cég számára.
Legalább olyan jó évet szeretne zárni 2023-ban a Balatoni Hajózási Zrt., mint amilyen a tavalyi év volt a cég számára.
A nyaralók iránti kereslet országszerte átlagosan 50 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a Balaton mellett és a Tisza-tó környékén visszafogottabb, 30 százalékos volt a visszaesés.
A nyaralók iránti kereslet országszerte átlagosan 50 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a Balaton mellett és a Tisza-tó környékén visszafogottabb, 30 százalékos volt a visszaesés.
Az elmúlt év során a balatoni bicikliutak csaknem negyedét felújították, ráadásul a tervek szerint 800 kilométernyi jelenlegi kört is tovább akarják bővíteni.
25 millió forintért gyakorlatilag lehetetlen bármilyen nyaralóövezeti ingatlant vásárolni Magyarország népszerű üdülőhelyein. Árak tekintetében a Balaton vezet, a legdrágább településeken már bőven 1 millió feletti négyzetméterárakkal kell számolni.
Nagyszombaton elindult a 177. balatoni hajózási szezon. A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) a korábbiaknál több programhajóval és főszezoni járattal várja az utasait.
25 millió forintért gyakorlatilag lehetetlen bármilyen nyaralóövezeti ingatlant vásárolni Magyarország népszerű üdülőhelyein - tudtuk meg ingatlanpiaci szakértőktől.
A kutatók szerint a kullancsok helyi eredetét igazolja, hogy június végén, a költési periódusban élősködtek a madarakon, így azok nem hozhatták a kullancsokat déli országból, különösen nem Afrikából.
Már kedvünkre válogathatunk a bőséges zenei kínálatból, hogy június 28. és július 1. között mely szuperrodukciókra látogassunk el a Balaton Soundon.
Idén a Balaton partjára is ültetettek hasonló spagettifákat, ezek tövébe lángosbokrokat is telepítettek, amelyek termése alkalmas lehet egy speciális liszt készítésére is.
Akárcsak a Balatonnál, itt sem a legdrágább helyek a legnépszerűbbek a beköltözők számára.
Bármerre is járunk, az ébredező természet most a legelbűvölőbb arcát mutatja. Ahhoz viszont, hogy egy vulkán kráterében sétálhassunk, nem kell ám külföldre utazni: 5 látványos, de kevésbé ismert hazai hegyi túrát hozunk!
Szombaton indul a tavi viharjelzési szezon a Balatonon, a Velencei- és a Tisza-tavon - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
Szombaton indul a tavi viharjelzési szezon a Balatonon, a Velencei- és a Tisza-tavon - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
Vidékre költözik Istenes Bence és Csobot Adél. A házaspár a Balaton-felvidéken vett egy felújítandó házat - jelentették be egy videóban.
Vidéki lakos lesz hamarosan Istenes Bence és Csobot Adél - jelentette be a pár Bence hivatalos YouTube-csatornáján.
Úgy tűnik, megáll az ingatlanok drasztikus drágulása a Balatonnál, a kereslet is alábbhagyott a magyar tenger körül.
Az okosjegyek kiterjesztése további vonalakon is várható a jövőben. Ezzel a megoldással a vasút valós alternatívát kínál az autózás, akár a telekocsi helyett, támogatva ezzel a környezetbarátabb távolsági közösségi közlekedés használatát.
Hová kerülhetnek a most még hiányként feltüntetett WC-k és vizesblokkok a balatoni partokon? - egy a sok kérdés közül.
Milyen problémákba ütközik és okoz a nádas irtás a magyar tengernél? Miért fontos a zöldhomlokzatok szorgalmazása? Hová kerülhetnek a most még hiányként feltüntetett WC-k és vizesblokkok a balatoni partokon?