Hihetetlen, mihez folyamodnak már a csalók: elképesztő trükközőt kapcsoltak le a NAV-nál
Az ellenőrzéskor a sofőr láthatóan feszült volt, kezdetben kétségbe vonta azt, hogy az egyenruhások jogosultak a kontroll elvégzésére.
Az ellenőrzéskor a sofőr láthatóan feszült volt, kezdetben kétségbe vonta azt, hogy az egyenruhások jogosultak a kontroll elvégzésére.
Azt írták, hogy a 41 éves férfi egy telekocsi utasaként érkezett haza Magyarországra január 26-án éjszaka.
Egyes világhírű márkák már nem is hozzák el termékeiket Magyarországra, mert attól félnek, hogy rövid időn belül a termékeiket utánzó hamisítványok árasztják el a piacot.
Már az elcsalt áfa mértéke is elérte a 10 milliárd forintot abban az ügyben, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága felgöngyölített.
Alig néhány hetes, reszkető kutyakölyköket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy román kisbusz csomagterében, Somogy vármegyében.
Sokakban felmerült a kérdés, vajon kell-e valamennyit adózni azon bevétel után, amit az italcsomagolás visszaváltásából kerestünk? A NAV most végre egyértelművé tette a helyzetet.
Tavaly több mint 23 millió tonnányi árut vámkezelt a NAV, az importeljárások során 18 ezer milliárd forint értékű áru került az Európai Unióba.
Több mint 400 kilométer távolságot akart megtenni egy magyar kamionos úgy, hogy közben a menetíró készüléke folyamatos pihenőidőt rögzített.
Az idén havi 14 535 forint személyi kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból, azoknak, akik jogosultak.
Háromezer-hétszáz doboz adózatlan cigarettával füleltek le egy magyar autóst a Nyíregyháza felé vezető főúton a pénzügyőrök.
Az év első hónapjában több tízezren felejtik el igénybe venni az szja-ból járó kedvezményt.
Egy papíron alacsony forgalmat bonyolító tetoválószalont kerestek fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.
Az év első hónapjában több tízezren felejtik el igénybe venni a személyi jövedelemadóból (szja) járó kedvezményt.
NAV késedelmi pótlék kalkulátor: így történik a NAV késedelmi pótlék számítás és a NAV késedelmi pótlék befizetése, ekkor van a NAV késedelmi pótlék fizetési határidő.
Tb járulék 2025: mennyi a társadalombiztosítási járulék, a tb járulék mértéke 2025-ben és az egészségügyi szolgáltatási járulék 2025 évében? Mik az egyéni vállalkozó járulékai?
Már elérhetők a friss szja-bevallási információk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
Nem csak a csillogásra, szép órákra vágyókat verik át az egyre pimaszabb hamisítók, de a magyar államnak is igen jelentős károkat okoznak. Itt a CashTag legújabb epizódja!
A gyári munkás 294 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettával bukott le egy Fejér vármegyei üzem parkolójában.
Mutatjuk, hogy 2025 januárjában merre bukkanhatnak fel jó eséllyel az ellenőrök.
A NAV szerint élszerű már az első bérszámfejtés előtt nyilatkozni az adóalap-kedvezményekről.