800 ezres fizetéssel keres dolgozókat a MÁV: képzettség, tapasztalat sem kell
Durva létszámhiánnyal küzd a MÁV, és ez az egyik oka, hogy ismét mozdonyvezetőket toboroznak.
Durva létszámhiánnyal küzd a MÁV, és ez az egyik oka, hogy ismét mozdonyvezetőket toboroznak.
Bár hajnali ötkor újraindult a forgalom a Nyugati pályaudvar környékén, azonban az elővárosi vonatok jelentős része még nem megy el a pályaudvarig.
A Szegedi Ifjúsági Napokra augusztus 23-tól 27-ig 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezménnyel utazhatnak a fesztiválozók
Augusztus 28-án startol a MÁV utószezoni menetrendje, amely szeptember 24-ig biztosítja a sűrűbb közlekedést, átszállás nélküli eljutást több országrészből.
Augusztus 28-án startol a MÁV utószezoni menetrendje, amely szeptember 24-ig biztosítja a sűrűbb közlekedést.
Többezer átalány-kártérítési igény érkezett érkezett a MÁV-START ügyfélszolgálatához 2023 első félévében, melyek esetében közel 28 millió forintot térítettek vissza.
Az EuroCity járatok több kocsival közlekednek szerdán és csütörtökön Budapest és Bécs között, valamint a Ljubljanába tartó Citadella InterCity is.
Nem tesz kimondottan jót az ország- és vármegyebérletek tavaszi bevezetése a vasútnak, idén két hónap alatt kétmilliárdos mínusz "termett" a kasszában.
A Balaton InterCity-ken június eleje óta már 2500 hamburger és 4375 korsó sör fogyott, melyek az étkezőkocsik legnépszerűbb termékei közé tartoznak.
Kétpónál befejezték a pálya végleges helyreállítását. Másfél százan dolgoztak a helyreállításon, amelynek költsége mintegy 700 millió forint.
A kedvezmény vasúton kizárólag belföldi utazásra, 2. kocsiosztályon vehető igénybe.
Megkezdődik a Nyugati pályaudvar keresztaluljárójának felújítása és a hozzá tartozó peronlift cseréje - tudatta a MÁV Zrt.
Nagymaros és Szob között sziklakitermelést végeznek augusztus 7., hétfő reggeltől 11., péntek éjjelig, ezért a Budapest-Szob vonalon módosított menetrend szerint járnak a vonatok.
Az értékesítés kezdete óta augusztus elejéig országosan már több mint 1,3 millió vármegye- és országbérletet váltottak.
A vihar okozta gondok nagyrészt elhárultak a mai napra, azonban még lehetnek fennakadások.
A gödöllői S80-as vonatok elindulnak a Keleti pályaudvarról, illetve Gödöllőről is újraindulnak fokozatosan az S80-as vonatok.
Augusztus 12-től 31-ig jelentősen módosul a nemzetközi vonatok menetrendje a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon.
A MÁV-Volán-csoport elismerte, hogy a vasúttársaságnak mind a járműállománya, mind a vasúti pályája elöregedett, miközben a távolsági járművek mindössze negyedében működik klíma.
Egyre nagyobb bajban van a MÁV, amelynek a vasúti pályái és kocsiparkja is elöregedett, az alkatrészek pótlása pedig a háború miatt szenved egyre komolyabb késedelmet.
Tájékoztatót adott ki a MÁV az augusztus elsejétől 10 mellékvonalon közlekedő vonathelyettesítő autóbuszokról.