Lehull a lepel az oroszok verhetetlenségéről: így omlott össze a hatalmas hadigépezet

A mai Oroszország számára alapvető identitásképző elem a második világháborús katonai győzelem, ráadásul az orosz politikai elit is saját legitimációjának megerősítésére használja a Szovjetunió 80 évvel ezelőtti katonai győzelmét – gondoljunk csak a május 9-i hatalmas katonai parádékra. Ugyanakkor a kelet-európai országok számára is alapvető élmény az orosz katonai fölény, hiszen nem is olyan rég jelentős részük még szovjet-orosz katonai megszállás alatt állt.

Ennek ellenére korántsem mondhatjuk azt, hogy Oroszország katonailag legyőzhetetlen lenne. Bár való igaz, hogy a tőle nyugatabbra fekvő országok többségénél erősebb, ennek ellenére az orosz történelmet áttanulmányozva számos katonai vereséget emelhetünk ki. Köztük igen jelentőseket is.

Kezdjük a régmúlttal

Természetesen nem célunk, hogy Oroszország összes korábbi háborúját számba vegyük, hiszen az szétfeszítené ennek a cikknek a kereteit. Mi most csak a 19. század közepéig tekintenénk vissza, hiszen az akkori Európa politikai térképe már többé-kevésbé hasonlított a maira. Természetesen még jelentős eltérések is voltak, hiszen még nem jött létre az egységes Német- és Olaszország, miközben a Balkán nagy része még a török Oszmán Birodalom részét képezte. Ugyancsak fontos különbség, hogy Közép-Európa jelentős része még a bécsi központi Habsburg Birodalomhoz tartozott.

Európa az 1848-49-es forradalmak idején. Forrás: Geomap.com

Ugyanakkor a legfontosabb nyugati államok, Nagy-Britannia és Franciaország határai többé-kevésbé már megegyeztek a maiakkal, ahogyan a német egységet később megvalósító, berlini központú Poroszország is már nagyhatalomnak számított. Oroszország pedig – amely ekkoriban még a mai Lengyelország középső részét is magában foglalta – Kelet-Európa legerősebb országának tűnt. Hiszen ne felejtsük el, hogy a napóleoni háborúk végén az orosz seregek egészen Párizsig vonultak, Ausztria pedig 1849-ben orosz segítséggel tudta leverni Magyarország szabadságharcát.

Krími háború

A 18. századot és a 19. század első felét nyugodtan nevezhetjük Oroszország másfél évszázadának – a cári birodalom ebben az időben szerezte meg a mai Finnországot, Észtországot, Lettországot és Litvániát, Belaruszt, Ukrajna nyugati részét (kivéve Galíciát és Kárpátalját), Lengyelország középső részét és Besszarábiát (a mai Moldova és az ukrán Budzsák tartomány területeit). Ekkor, 1783-ban került meghódításra a Krími Tatár Kánság is (tehát a Krím-félsziget ettől, és nem öröktől fogva orosz terület). De ugyancsak ebben a másfél évszázadban, a 19. század első felében került sor a Kaukázus térségének meghódítására is.

EZ IS ÉRDEKELHET

Kiderült a forgatókönyv: súlyos árat fizethet Magyarország, ha Putyin végül megnyeri a háborút

A Magyarországra vonatkozó geopolitikai következmények és a térség biztonsági helyzete szintén alapvetően változhat bármelyik fél győzelmet esetén.

Mindezek a sikerek alaposan megnövelték Oroszország önbizalmát és étvágyát, amely így elérkezettnek látta az időt, hogy megvalósítsa régi célját, a Boszporusz és a Dardanellák megszerzését (mindez azért lett volna fontos, hogy az orosz flotta kijuthasson a Fekete-tengerről a Földközi tengerre). Mindennek előkészítéseként Oroszország a 19. század közepén már azt követelte az egyre gyengülő Oszmán Birodalomtól, hogy Moszkvát ismerje el az oszmán területeken élő ortodox keresztények kizárólagos védnökeként. A nyugati hatalmak, Nagy-Britannia és Franciaország azonban nem szerették volna, ha az orosz befolyás tovább erősödik a térségben, ezért a támogatásukról biztosították az Oszmán Birodalmat.

A nyugati hatalmakat maga mögött tudó oszmánok így nem engedtek az orosz nyomásnak, aminek az lett a következménye, hogy az orosz seregek megszállták az oszmán vazallusnak számító román fejedelemségeket, Moldvát és Havasalföldet (később ezek egyesülésével jött létre a mai Románia). Mindez kiváltotta az Oszmán Birodalom hadüzenetét.

A kezdeti oszmán vereségeket látva 1854-ben Franciaország és Nagy-Britannia (majd az olasz Szárd-Piemonti Királyság) tevőlegesen is beavatkozott a konfliktusba. A nyugati nagyhatalmak hadba lépésével Oroszország védekezésre kényszerült, hiszen az orosz flotta nem tudta felvenni a versenyt a nyugatiakkal, ráadásul Ausztria is háborúval fenyegetőzött arra az esetre, ha az orosz csapatok nem hagyják el a dunai fejedelemségeket.

1854 szeptemberében francia-brit csapatok szálltak partra a Krím-félszigeten és ostrom alá vették az orosz flotta legfontosabb támaszpontját, Szevasztopolt. Bár az ostrom Oroszország területén folyt, a várost mégsem tudták az orosz csapatok felmenteni, amit így 1855-ben el is foglaltak a brit-francia csapatok.

Az 1856-ban megkötött párizsi békeszerződés értelmében Oroszország lemondott a Duna torkolatvidékéről, lemondott az Oszmán Birodalomban élő keresztények védnökségéről és nem tarthatott hadihajókat a Fekete-tengeren.

A nyugati összefogás tehát a saját területén volt képes megverni az orosz hadsereget, amely az akkori világ legnagyobb létszámú hadserege volt.

1877-1878-as orosz-török háború

Két évtizeddel később, 1877-ben újabb orosz-török háború tört ki, amelyet Oroszország ezúttal megnyert, felszabadítva a Balkán-félsziget jelentős részét az oszmán uralom alól. A háborút lezáró San Stefanó-i békét azonban az európai nagyhatalmak elfogadhatatlannak tartották, mivel attól tartottak, hogy az oszmán-török uralom alól felszabaduló balkáni országok túlságosan erős orosz befolyás alá kerülnének.

A balkáni államok határai a San Stefanó-i béke értelmében (1878. március 3.). Forrás: Wikipédia

Az európai nagyhatalmak az 1878 június-júliusában megtartott berlini kongresszuson rábírták Oroszországot a balkáni határok átrajzolására – a Balkán déli és középső részei visszakerültek az Oszmán Birodalomhoz, míg a San Stefanóban létrehozott nagy területű Bulgáriát jelentősen megcsonkították. Oroszország tehát hiába nyerte meg a háborút, az európai összefogásnak hála a békét elvesztette.

A balkáni államok berlini kongresszuson (1878. június-július) meghatározott határai. Forrás: Wikipédia

1904-1905-ös orosz-japán háború

A 19. század második felében – részben az európai kudarcok nyomán - Oroszország Ázsia felé fordult. Az 1860-1880-as években sor került Közép-Ázsia (a mai Kazahsztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán) meghódítására, amellyel párhuzamosan az európai befolyás alá került Kínában is kezdetét vette az orosz terjeszkedés. Az oroszok elfoglalták az Amur folyó vidékét és megalapították Vlagyivosztokot, majd a 19. század utolsó éveiben a hivatalosan továbbra is Kínához tartozó Mandzsúriában is megvetették a lábukat.

Mindez nem tetszett a nagyhatalmi ambíciókkal fellépő Japán számára, amely 1904 elején megtámadta a Port Arthur kikötőjében állomásozó orosz hadiflottát. Mindenki legnagyobb meglepetésére a háború teljes japán győzelemmel zárult – a japán seregek elfoglalták Port Arthurt, többször vereséget mértek az orosz szárazföldi erőkre Mandzsúriában, valamint a japán flotta a csuzimai csatában teljesen megsemmisítette az Európából Japán ellen küldött orosz hadiflottát.

Az 1905-ben megkötött portsmouthi békeszerződés véget vetett Oroszország dél-mandzsúriai befolyásának, valamint az Oroszországhoz tartozó Szahalin szigetének déli fele is Japáné lett.

Első világháború

Oroszország az első világháborút megnyerő Nagy-Britannia és Franciaország oldalán lépett be az első világháborúba, ennek ellenére mégis a vesztesek oldalán fejezte azt be. Bár a háború elején még születtek orosz győzelmek – Galícia elfoglalása, az oszmán-törökök visszaverése a Kaukázusban -, az ország végül összeomlott a háborús erőfeszítések nyomása alatt.

Az 1918. március 3-án aláírt breszt-litovszki békeszerződés értelmében az akkor már szovjet Oroszország hatalmas területekről, mintegy 800 ezer négyzetkilométerről mondott le Európában és a Kaukázusban. A háborús vereség következtében Oroszországtól függetlenné vált Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, de átmenetileg Ukrajna és a Kaukázus is képes volt kiválni a volt cári birodalomból, amelyben időközben a bolsevikok vették át a hatalmat.

Az európai határok átrendeződése az első világháború után. Forrás: Wikipédia

Ugyanakkor a békeszerződést Oroszországra erőltető Németország és szövetségesei 1918 végén ugyancsak vereséget szenvedtek, így ismét nyitottá vált a kelet-európai határok kérdése. A szovjeteknek sikerült visszafoglalniuk a Kaukázus térségét és Ukrajna jelentős részét, ám az 1920-ban kirobbant szovjet-lengyel háború végül a szovjetek Varsó alatti vereségével végződött 1920 augusztusában. Az 1921-ben megkötött rigai béke értelmében Lengyelország megszerezte a mai Belarusz és Ukrajna nyugati területeit, és természetesen bebiztosította a Moszkvától való függetlenségét.

Második világháború

A második világháború ugyancsak kakukktojásnak számít ebben a felsorolásban, hiszen azt a Szovjetunió természetesen megnyerte. Amiért mégis megemlítjük ezt a háborút, hogy hangsúlyozzuk, a szovjet-orosz győzelemben a nyugati hatalmak hathatós segítségének is komoly szerepe volt. Az Amerikai Egyesült Államok 1941-1945 között nagyjából 11 milliárd dollár értékben nyújtott segítséget a Szovjetuniónak, ami mai értéken közel 150 milliárd dollárnak felel meg.

Az Ukrajnának nyújtott kormányzati támogatások összege, milliárd euró. Forrás: Kiel Institute

Összehasonlításképpen – a Kiel Institute számításai szerint az USA ennél kisebb összeggel, mintegy 114,2 milliárd euróval (~121 milliárd dollárral) támogatta Ukrajnát 2022 februárja és 2024 decemberének vége között.

A második világháború után

Az időben már jóval közelebb lévő, második világháború utáni időszakot talán már nem érdemes részleteiben ismertetni, hiszen sokan tisztában lehetnek annak eredményeivel. Afganisztán 1979 legvégén kezdődő szovjet megszállása egészen 1989 februárjáig húzódott és szovjet-orosz szempontból teljes kudarccal végződött. Ráadásul a katonai sikertelenség mellett súlyos anyagi terhet is jelentett az egyébként is gazdasági nehézségekkel küzdő Szovjetunió számára, éppen ezért sokan a Szovjetunió 1991-es felbomlásának egyik okaként is meg szokták nevezni az afganisztáni háborút.

A keleti blokk 1990-1991-es felbomlását is sokan már személyesen is megélhették. A gazdasági nehézségekkel küszködő Szovjetunió az 1980-as évek végére már képtelen volt fenntartani birodalmát, és sorra elengedte kelet-európai szövetségesei kezét. Ezek közül talán Kelet-Németország és Lengyelország feladása volt Moszkva számára a legnehezebb, hiszen a hagyományos orosz katonai felfogás szerint ebből az irányból fenyegeti a legnagyobb veszély a Kelet-európai-síkvidéken elhelyezkedő központi orosz területeket. Ennek megfelelően ezen országok harc nélküli elengedését is felfoghatjuk orosz vereségként.

Ráadásul a Szovjetunió 1991-es felbomlásával olyan országok, területek is függetlenné váltak (Baltikum, Belarusz, Ukrajna, Kaukázus), amelyek a 18. század óta az orosz birodalom részét képezték. Mindez ugyancsak orosz vereségként értékelhető.

A Szovjetunió felbomlása. Forrás: Wikipédia

Arról nem is beszélve, hogy Oroszország bomlása 1991 után tovább folytatódott, hiszen 1994-ben kitört az első csecsen háború. Mindez azért érintette különösen érzékenyen Moszkvát, mert az Oroszországi Föderáció tagköztársaságának függetlenedése azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy Oroszország még az 1991-ben megörökölt területeit sem képes megtartani.

Ennek ellenére az orosz hadsereg nem szerepelt túl jól a csecsenföldi gerillák elleni harcban. A véres, elhúzódó harcok következtében Moszkva végül engedett, és 1996-ban a felek tűzszünetet kötöttek. Az orosz erőket kivonták Csecsenföldről, amely így lényegében függetlenné vált a moszkvai központtól. Ugyanakkor a terület jogilag továbbra is Oroszország része maradt, ráadásul a véres harcok látványa elvette más, ugyancsak a függetlenséggel kacérkodó tagköztársaságok kedvét attól, hogy távolodni próbáljanak Moszkvától.

Az persze igaz, hogy az 1999-ben kirobbanó második csecsen háborúban már felülkerekedtek az orosz csapatok, jóllehet a konfliktust csak 2009 elejére sikerült rendezni. Oroszország tehát a saját területén is csak másfél évtizednyi véres harcok árán volt képes rendet teremteni.

Mi történt azóta?

A két csecsen háború kitörése óta Oroszország kétszer keveredett háborúba, mindkétszer nála jóval kisebb országokkal. A 2008-as orosz-grúz háborúban Grúzia (Georgia) néhány nap alatt vereséget szenvedett, ám az Ukrajnával kitört konfliktus immáron 11 éve tart.

Az ukrajnai háború intenzitása természetesen igen eltérő méreteket öltött – a 2014-15-ös intenzívebb összecsapások után hosszú évekig alacsony intenzitású harcok jellemezték a konfliktust. Ugyanakkor a háború új, magas intenzitású szakasza is már több mint három éve tart annak ellenére, hogy Oroszország 2022 februárjában még úgy hitte, néhány nap alatt győzelmet arathat.

A felsoroltak fényében természetesen senki sem állítja, hogy Oroszország ne lenne egy katonailag erős hatalom, hiszen mégiscsak a Föld leghatalmasabb országává nőtte ki magát, és természetesen a birtokában lévő közel 6 ezer atomtöltet is már önmagában elrettentő erővel bír. Ennek ellenére mégiscsak kijelenthető, hogy Oroszország távolról sem legyőzhetetlen, hiszen csak az elmúlt bő másfél évszázadban is számos katonai vereséget szenvedett.