A Visa Magyarországon közel háromszor annyi, 290%-kal több feltételezett csalást blokkolt a 2025-ös Black Friday során, mint 2024-ben.
A márka sokszor a cégek legnagyobb értékét képviseli. Az általunk kedvelt márkákból többször és persze szívesebben vásárolunk. Sokszor azonban csak betérünk a szokásos kávézónkban vagy levesszük a polcról a kedvenc fagyinkat úgy, hogy bele sem gondolunk, hogy mit is jelent egy-egy márkanév.
Idén is elkészítette a Millward Brown a globális márkákat értékelő éves BrandZ tanulmányát, amely fény derít arra, hogy melyek a legértékesebb márkák most a világon. A 2016-os rangost a fogyasztói vélemények és a pénzügyi mutatók alapján egyértelműen a technológia szektor uralja, nagy meglepetésnek számít azonban, hogy az Google megelőzte az Apple-t és ezzel most megszerezte a világ legértékesebb márkájának járó kitüntetést 2016-ban.
KATTINTS! Álomfizetés diploma nélkül: többezer dolgozót keresnek, ingyen kiképeznek
Az első tízbe olyan márkák is bekerültek még, mint a Facebook, a Visa, a McDonald’s és az IBM. De vajon hányan tudják, hogy ezek a márkanevek, amelyek átszövik a mindennapjainkat mit is jelentenek valójában? A Pénzcentrum most lerántja a leplet néhány nagy névről.
Adidas
Sokan az gondolják, hogy az Adidas egy angol mozaik szó, az: "All Day I Dream About Soccer" - vagyis a mindennap a fociról álmondom megfelelője. Ez az állítás azonban téves, ugyanis kiderült, hogy a márkanév a cég alapítójának Adolf Dassler-nek nevéből ered. Az első három betű az Adi - a becenevét takarja, az utolsó három pedig a vezetéknevének első három betűje.
ASOS
Az ASOS egy rövidítés, ami az AsSeenOnScreen kifejezésből ered. Magyar megfelelője leginkább az: "ahogy a képernyőn látod" lehetne. A céget 1999-ben alapította egy brit online kereskedő, az eredeti honlap címe pedig a hosszabb kifejezés volt, de hamar rájött, hogy jobban jár egy rövidebb névvel.
GAP
A GAP márkanév a gyerekek és a felnőttek közötti generációs szakadékra utal, angolul ugyanis a GAP hézagot, rést jelent. Az első üzlet 1969-ben nyílt meg, aminek az volt a célja, hogy jó minőségű farmereket adjanak el.
Nike
A világ első számú sportruházat és sportszergyártója Nikéről - vagyis a győzelem görög istennőjéről kapta a nevét.
A Google.com domain nevet 1997 szeptember 15-én regisztrálták, a név pedig a "googol" matematikai kifejezésből ered. A googol szó ugyanis egy hatalmas számot jelent, amit úgy írhatunk le, hogy leírunk egy 1-est és még utána teszünk 100 nullát. Az alapítók Larry Page and Sergey Brin, akik a Standford egyetemen találkoztak a húszas éveik elején, egy olyan nevet szerettek volna, ami arra utal, hogy az interneten szinte végtelen mennyiségű információ megtalálható.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mi a helyzet a magyar márkákkal?
A legjobb magyar márkákról is készül felmérés, mégpedig a MagyarBrands jóvoltából. A szakértői bizottság az olyan magyar vonatkozású márkákat díjazza, amelyek itthon és külföldön is elismertek.
A díjazottak kiválasztásánál hét szempontot vesznek figyelembe a bizottság tagjai. Az értékelés első körében a márkák múltja, a tulajdon, a foglalkoztatás és az identitás alapján kiválasztásra kerülnek azok a márkák, amelyek részt vehetnek az értékelés második részében. A második körben kerül kiszámításra a tradíció, az ismertség és a kedveltség ismérvek alapján az a márkaérték-mutató, amely alapján eldől a díjazottak sorrendje - olvasható a honlapon.
Mit jelentenek a magyar márkanevek?
Nézzünk ebből is néhányat:
Pick
A Pick Szeged Zrt. az egyetlen olyan húsipari vállalat, amely két hungarikummá nyilvánított termékkel büszkélkedhet, a céget pedig még 1869-ben Pick Márk terménykereskedő alapította.
Szamos
A Szamos cukrászdákban a receptek többsége Szamos Mátyás leleményességét dicséri - olvasható a hivatalos honlapon.
Pöttyös
A Túró Rudi neve Klein Sándorhoz köthető, akit fiatal pszichológus szakemberként a név megalkotásán túl a csomagolás kifejlesztésével is megbíztak. Az eredeti, piros copfos kislányfejjel díszített csomagolást, amelyen már a kezdetek kezdetén megjelent a pöttymintázat, Klein tanítványai - két iparművészeti főiskolás készítette.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








