A szakember szerint a 27 tagállam lassú, demokratikus döntéshozatala hosszú távon valójában előnyt jelent, hazánk pedig a közép-kelet-európai régió szellemi vezetőjévé válhat.
Így áll a tojás-front a Húsvét előtt: kint vannak a gödörből, de újabb vész fenyegeti a termelőket
A következő napokban sem lesz hiány tojásból, azonban a húsvéti szükségletet még nem fedezi teljes mértékben a belföldi termelés – közölte a Világgazdasággal csütörtökön Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (MTTSz) alelnöke.
Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke szerint a behozatal aránya változó mértékben csökken, 2022 előtt 20 százalék körül alakult. Noha a hazai termelők az átlagos havi fogyasztást képesek fedezni, a karácsony és húsvét előtt megugró keresletet csak külföldi szállítmányok segítségével lehet biztosítani. A helyzetet nehezíti, hogy a vásárlás évről évre későbbre tolódik, egyre inkább az ünnep előtti utolsó napokra marad a vevői roham.
A szakember elmondta azt is, hogy a tojás előállítási költségei egyelőre nem változtak jelentős mértékben, hiszen hiába csökkent az utóbbi hónapokban a takarmány-alapanyagok ára és az energiaköltség, ezek beszerzéséről még tavaly ősszel, magasabb áron kellett megállapodniuk a termelőknek. Abban azonban most bízhatunk, hogy a takarmány-alapanyagok piacán a növekvő kínálatnak köszönhetően csökkennek az árak, valamint a tavalyinál olcsóbb lesz az energia akkor is, amikor a 2024-es termelési ciklusra kell megkötniük a szerződéseket.
Az ellátási pánik elmúlt azonban, és jó hír a termelőknek, hogy az Ukrajnából olcsón érkező tojás egyelőre nem töri le az árakat. A helyzet akkor válhat nehézzé, ha helyreáll a termelés a tengerentúlon, és az uniós előírásoknál kevésbé szigorú ukrajnai termelésből továbbra is korlátozás nélkül jöhet tojás az EU-ba.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







