Egy évvel a Tankcsapda elhagyása után saját zenekart alapított Sidlovics Gábor, aki most minden energiáját új projektjébe fekteti.
Augusztusban jelentette be a kormány, hogy a könnyűzenei ipar megsegítésére raktárkoncerteket szerveznek 5,3 milliárd forintból. Azt már egy ideje lehetett tudni, hogy zajlanak a felvételek, most azonban kiderült a program indulásának hivatalos dátuma is: az első előadások már szeptember 21-étől megtekinthetők lesznek, ezt követően a tervek szerint egészen november végéig érkeznek majd folyamatosan az új koncertek.
A felvételek megtekintéséhez csupán egy díjmentes regisztrációra lesz szükség a mindiGO TV mobilapplikáción és máris elérhetővé válik többek között Keresztes Ildikó, az EDDA vagy épp Tóth Gabi koncertje - írják a szervezők közleményben.
A Raktárkoncert-sorozat csaknem 200 fellépője közül már színpadra lépett többek között Balázs Fecó, Tóth Gabi, Tóth Vera, Demjén Ferenc, a Skorpió, a Neoton Família, Charlie, a Tátrai Band, a Mobilmánia, Radics Gigi, Török Ádám és a Mini, Zorán, a Dinamit, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Magna Cum Laude, Hobo, a Hooligans, az Emelet, a Besh O Drom, az Aurevoir, Rúzsa Magdi.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







