4 °C Budapest

9 ezret is adhatnak egy ötezer forintos bankjegyért

2017. december 28. 14:00

Vészesen közeledik a határidő: már csak néhány napig vásárolhatunk a boltokban a régi 20 ezres bankjegyekkel. Január 1-től ugyanis ezeket a címleteket már nem fogják tőlünk elfogadni a kereskedők.

Nem árt felkészülnünk rá, hogy jövő hét hétfőtől már nem lesznek kötelesek elfogadni tőlünk a régi 20 ezer forintos bankjegyeket. Bár ezeket a címleteket eredetileg 2016. december 31-ig használhattuk volna, tavaly év végén az MNB egy évvel elhalasztotta ezek forgalomból való kivonását. Azonban nyakunkon az új határidő is, így

már csak néhány napunk maradt régi 20 ezreseink elköltésére.

Az új 20 ezres bankjegyek kibocsátása egyébként már több mint két évvel ezelőtt, 2015. szeptember 25-én megtörtént, így könnyen lehet, hogy már csak újakat találunk a pénztárcánkban, ám a későbbi kellemetlenségek elkerülése végett nem árt szétnéznünk otthon.

Mit csináljunk, ha nem adunk túl időben a régi címleteken?

Ahogy írtuk január 1-től a boltokban már nem fogjuk hasznukat venni a régi 20 ezreseknek, ez azonban nem jelenti azt, hogy ezeket a címletek értéküket vesztik a jövő héttől. A bankjegyeket ugyanis 2018. január 1-től a hitelintézetek és a posta 3 évig, az MNB pedig 20 évig, tehát 2037. december 31-ig cseréli ki ingyenesen új 20 ezresekre.

A legkisebb címletek maradtak a végére

A címletek lecserélése évekkel ezelőtt megkezdődött, az új sorozatból a 10 ezrest bocsátották ki először még 2014 őszén. Ezt követte bő egy évvel később az új 20 ezres, majd az 5 és a 2 ezres címletek. Utóbbi kettő esetében idén nyáron már ki is vonták a forgalomból a régebbi címleteket. A régi 10 ezresek bevonását illetően még nem született döntés, azok korlátozás nélkül használhatóak a készpénzforgalomban.

Utoljára maradtak az 1000 és az 500 forintos címletek. Előbbiek hivatalosan már 2017. augusztus 24. óta törvényes fizetőeszköznek számítanak, ám ezekkel jelenleg még nem találkozhatunk a mindennapokban. Az új ezresek várhatóan 2018. március 1-től jelennek meg a készpénzforgalomban, a régieket pedig 2018. október 31-ig fogadják majd el a boltokban.

A kibocsátási program várhatóan 2019-re lezárul, legalábbis ez szerepel az MNB céljai között. Ez azt jelenti, hogy két éven belül érkezik az új 500 forintos címlet is, illetve megtörténik a régiek cseréje. Bár logikusnak tűnhet, hogy a bakjegyeket követően az érméket is megújítsa a jegybank, ez azonban egyelőre nem szerepel a központi bank tervei között - legalábbis korábban így tájékoztatta a Pénzcentrumot az MNB sajtóosztálya.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Új 20 ezresed van? Jóval többet is érhet

A készpénz használók többsége valószínűleg nem tudja, hogy egyes bankjegyek milyen sokat érhetnek a gyűjtők számára. Ilyen különleges bankjegyeknek számítanak például az alacsony sorszámmal ellátott, nyomdafriss példányok is.

A forintbankjegyeken lévő sorszámok címletenként eltérő két betűből és hét számjegyből állnak. Ezek a sorszámok a gyártási folyamat utolsó előtti fázisában kerülnek rá a bankjegyekre. Az alacsony sorszámú bankjegyek első körben nem kerülnek forgalomba, hanem a Magyar Pénzverő Zrt- től vásárolhatjuk meg azokat.

Eltérő, hogy a különböző címletekből mennyit tesznek félre gyűjtői célokra. Általában az 1-től 200-ig terjedő számozású bankjegyeket különíti el az MNB, ám időnként az 500-ig vagy 600-ig terjedő számozásúak sem kerülnek forgalomba.

A Magyar Pénzverő Zrt. honlapján egyébként most is találhatunk eladásra szánt, alacsony sorszámmal ellátott bankjegyeket. Többek között 8 900 forintért kínálnak eladásra egy 5 ezer forintos és 28 ezer forintért vásárolható meg egy 20 ezer forintos bankjegy.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 17. szerda
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem