7 °C Budapest

Eláraszthat a szemét több települést, leállhat a hulladékszállítás

2016. május 24. 09:04

Néhány hónapon belül teljesen leállhat több településen a szemétszállítás, mondták önkormányzati vezetők az RTL Klub híradójának. A kormány április 1-jével államosította és központosította a korábban önkormányzati szinten működő lakossági hulladékszállítási ágazatot, de a jelek szerint bekövetkezett, amitől sokan tartottak, és az állami holding még a számlákat sem képes kiküldeni közel két hónappal indulása után.

Az rendszer lényege, hogy a szemétszállításért már nem az önkormányzati cégeknek kell fizetni - bár a tényleges feladatokat továbbra is ők végzik -, hanem a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nek, ami aztán visszaosztja az egyes cégeknek a működésükhöz szükséges összeget. Agócs Zoltán, a gyöngyösi hulladékos cég vezetője a tévének azt nyilatkozta, nem működik az NHKV Zrt. számlázási rendszere, így már az is felmerült a holding részéről, hogy megkéri az önkormányzati cégeket: oldják meg bérszámlázásban nekik a feladatot.

Ugyanígy nem működik a pénzvisszaosztás sem, a cégek eddig egy fillért sem kaptak vissza.

Ez azért komoly gond, mert a cégek egy része már a reform előtt is a tönk szélén táncolt, és éppen hogy ki tudta gazdálkodni a működéshez szükséges napi költségeit. Agócs szerint ők Gyömrőn még egy-két hónapig tudnak ebben a formában dolgozni, utána leállhat a szemétszállítás. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint a probléma sok települést érint, ha az NKHV nem rakja rendbe a számlázási finanszírozási rendszerét, hamarosan sok helyen ott maradhat a szemét a háztartásoknál. Korábbi hasonló, szórványosan előforduló esetekben a Katasztrófavédelmet rendelték ki kényszerszolgáltatónak, de országos szinten ez nem lehet sokáig megoldás.

A szemét kérdése a Parlamentben is ismét téma lett, Szabó Sándor MSZP-s képviselő felszólalásában azt mondta, már csak a cégek jóindulatán múlik, hogy nem lepte el az országot a szemét. Szabó Zsolt, az NFM államtitkára válaszában elismerte, hogy még nem működik minden tökéletesen, de szerinte a korábban beszedett díjakból zavartalanul folyik a hulladékszállítás, az új rendszer pedig hatékonyabb lesz, ha egyszer beindul.

Frissítés: reagált az NHKV
Cikkünk megjelenése után reakciót küldött a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV). Ebben azt írják, hogy valójában nem államosítás történt áprilistól, az NHKV nem holding, hanem egy jogszabályi keretek között működő koordináló szerv, így nincs sem a tulajdonában, sem pedig résztulajdonában egyetlen közszolgáltató sem.
"Fontos hangsúlyozni: eddig az április előtti tevékenység után kellett közszolgáltatási díjat beszedni, amelyet még maguk a közszolgáltatók tehettek meg, az új rendszerben még csak most kezdődnek a kifizetések az április 1-jét követő tevékenységekért. Az országban eltérő rendszerben van ahol 1 hónapos, van ahol negyedéves a közszolgáltatási díj befolyásának ütemezése. Az NHKV célja, hogy valamennyi közszolgáltatóval együttműködjön, továbbá - ahogy eddig is - nyitott minden egyeztetésre a hatékony hulladékgazdálkodási rendszer kialakítása érdekében. Végezetül: a jogszabályi előírások alapján olyan nem fordulhat elő, hogy a lakossági hulladékot nem szállítják el" - írták reakciójukban.
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem