15 °C Budapest

Így húznak le az online társkeresőkön

MTI
2011. szeptember 10. 12:28

Magyarországon az elmúlt évben közel 900 ezer felnőtt esett áldozatul valamilyen számítógépes bűnözésnek, ami 7 milliárd forint pénzbeli veszteséget okozott az áldozatoknak és 14 milliárd forint időbeli veszteséget jelentett - ismertette Gombás László, az internetes biztonsággal foglalkozó Symantec magyarországi képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Világszinten évente 114 milliárd dollárt zsebelnek be a kiberbűnözők, akiknek naponta több mint egymillió áldozata van az interneten. A Symantec Norton Kiberbűnözési Tanulmánya szerint a megkérdezett áldozatok értékveszteségéhez hozzáadva a megoldásra fordított időt, összesen 388 milliárd dollár veszett el globálisan, ami több mint a világ marihuána, kokain és heroin együttes fekete kereskedelme. Globális szinten az elmúlt évben 431 millió felnőtt tapasztalt online bűncselekményt.

A tanulmány szerint az internetező felnőttek kétharmada élete során esett már a kiberbűnözők csapdájába. Másodpercenként 14 felnőttet ér online támadás, ez pedig naponta több mint egymillió áldozat. Magyarországon sincs másképpen: itt az internethasználók 70 százaléka találkozott már valamilyen formában a kiberbűnözéssel, és óránként több mint 100 áldozatot szed az internetes bűnözés.

A felmérés adatai szerint az idén először fordult elő, hogy az internetező felnőttek 10 százaléka mobiltelefonon keresztül esett online bűnözés áldozatává: 2010-ben 42 százalékkal nagyobb volt a mobil sebezhetőség 2009-hez képest, ami annak a jele, hogy a kiberbűnözők a mobiltelefonokra kezdenek összpontosítani. Az új mobil operációs rendszerek sebezhetőségének száma 115-ről 163-ra nőtt 2010-ben. A mobilfenyegetések mellett a közösségi hálózatok és a védelem hiánya okozza többnyire a számítógépes bűnözés növekedését.

Azok a 18 és 30 év közötti férfiak, akik interneteznek mobiltelefonjaikon, sokkal valószínűbben válnak áldozattá: ebből a csoportból ötből négyen tapasztaltak már kiberbűnözést. Globálisan a leggyakoribb és kivédhető típusú fenyegetések a számítógépes vírusok és a rosszindulatú programok: ilyen jellegű támadásokkal a válaszadók 54 százaléka találkozott már élete során. A vírusokat az online csalások követik 11 százalékkal, valamint az adathalász támadások 10 százalékkal.

A tanulmány szerint a magyarok közül a legtöbben a társkereső oldalak látogatói közül lesznek a bűnözők áldozatai, de sok férfit a felnőtt oldalak nézésekor ér támadás. A magyar férfiak a nőknél 27 órával többet, mintegy 35 órát töltenek hetente az interneten.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Gombás László elmondta: komoly ellentmondás van abban, ahogy az emberek az online bűnözésre tekintenek. A kiberbűnözés sokkal gyakoribb, mint azt az emberek gondolnák. Az elmúlt 12 hónapban a megkérdezett felnőttek közül háromszor annyian estek kiberbűnözés áldozatává, mint fizikai bűncselekménynek, mégis kevesebb, mint minden harmadik válaszadó gondolja úgy, hogy nagyobb annak az esélye, hogy a kiberbűnözés, s nem hagyományos bűncselekmény áldozatai lehetnek a következő évben. A válaszadók 89 százaléka egyetértett abban is, hogy többet kell tenni azért, hogy a kiberbűnözőket az igazságszolgáltatás elé vigyék, s az ellenük való küzdelem közös felelősség.

A tudatosság és a cselekvés közötti eltérést mutatja, hogy miközben a válaszadók 74 százaléka azt mondta, hogy tisztában van a kiberbűnözéssel, sokan nem teszik meg a szükséges óvintézkedéseket. A felnőttek 41 százalékának nincs naprakész biztonsági szoftvere, amely megvédené a személyes adatait internetezéskor, és kevesebb mint felük ellenőrzi a hitelkártya nyilatkozatait rendszeresen a csalások kiszűrésére, 60 százalék pedig nem használ összetett jelszavakat, vagy nem változtatja őket rendszeresen. Azok közül, akik mobiltelefonon keresztül interneteznek, csak 16 százalék telepíti a legfrissebb mobilbiztonsági szoftvereket, a magyar felnőttek 37 százaléka pedig semmilyen óvintézkedést nem tesz a telefonon történő internetezés biztonsága érdekében.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm