Magyar tervezőkkel álmodják újra Anglia ikonikus üdülőhelyét (x)

Pénzcentrum
2019. július 10. 17:40

A Group Dyer tervei alapján már elkezdődtek a munkálatok.

Deilinger Tamás és Domokos Balázs. Két meghatározó név az építészeti tervezés területéről, akik példaértékű hozzáállásukkal és profizmusukkal rendkívül sokszínű portfoliót építettek fel az elmúlt években. A nagymúltú Group Dyer építészeti és design stúdió tagjaiként 2010-ben alapítottak társirodát Budapesten. Mára Philip Ball-lal és Tim Hampsonnal együtt a cégcsoport tulajdonosai, vezetői. A hazai körökben is egyre népszerűbb építészeti stúdió az ő irányításukkal látja el a teljes irodahálózat kreatív munkafolyamatait. Most éppen és többek között Anglia egyik kultikus üdülőhelyét fejlesztik és gondolják újra azzal a céllal, hogy világszínvonalú resort-élményt nyújtsanak az odalátogatóknak.

R: 2020-ban kerül átadásra az UNA St. Ives Hotel Resort, amely Anglia egyik, ha nem a legkedveltebb turistaközpontjának helyszínén kerül megvalósításra. Évente több millió turista keresi fel és látogatja meg a szigetország legnyugatibb csücskét, Cornwall-t, ahol ez a különleges üdülőresort épül. Milyen értékeket tartottatok szem előtt a tervezések során?

GD: Az angol építészet nagyon jellegzetes és letisztult műfajt képvisel, nem áll távol tőlünk az a fajta minimalizmus, amit nemcsak az ország, hanem az adott tájegység is megkövetel. Az új üdülőhely szíve egy hatalmas nagy, nyitott piazzával megálmodott szállodaépület lesz, amelynek egész formáját a történelmi múltú cornwell-i kanyonok és jellegzetes sziklás tájak ihlettek. Fontosnak éreztük, hogy a tájegységben “lebegő" épület ne csak egy jól hangzó elképzelés legyen, hanem valóban megtaláljuk az egyensúlyt a világörökség részét képező tengerparti táj és a legmodernebb építészeti megoldások között. A megrendelő meglátta a víziónkban azt az energiát, ami ezt az újragondolt nyaralóhelyet valóban világszínvonalúvá és építészetileg egyedülállóvá teheti, innentől csak próbáltuk végigvinni azt, amiről a tervezési fázisban a Dyer csapatával álmodtunk.  

R: Mekkora resortról van szó tulajdonképpen? 

GD: Méreteit tekintve mindenképpen egy többfunkciós épületegyüttesekből álló, grandiózus üdülőhelyre kell gondolni. A közel 8 hektáros területen tervezett épületek közül a szálloda teljes területe 4400 m2 lesz 55 darab lakosztállyal, az ehhez kapcsolódó 500 m2 nagyságú apartmanházzal és még körülbelül, 88 darab villaházzal, melyek összterülete meghaladja a 10.000 m2-t.

R: Mi volt a legnagyobb kihívás a tervezőmunka során? 

GD: Egyrészt az épületek mértéktartó megfogalmazása a szinte érintetlen természeti környezetben, másrészt a lépték területre illesztése, a súlypont, azaz a főtér helyének megtalálása, a villaházak telepítése és ezek közlekedési rendszerének felépítése. Egyedi belső világ jön létre ebben az üdülőresortban, saját főtérrel (úgynevezett piazzával), az ehhez kapcsolódó kiszolgálóegységekkel (bár, étterem, szórakozóhely, üzlet), mely közvetlen a kibővülő spa mellé kerül, közel a tervezett teniszpályákhoz és sportolási lehetőségekhez. A szállásegységek napi kiszolgálásának infrastrukturális biztosítása is kihívás volt. Összességében elmondható, hogy Magyarországon nem jellemzőek a hasonló, egyfajta “minifaluként" működő üdülők, ahol ennyi lehetőség és funkció jelenik meg sajátságos, néhol köztéri jegyekkel. 

R: Hogyan lehet eljutni ilyen projektek vezényletéig Magyarországról?  

GD: Anglia egyik nagy múltú építészeti stúdiójából indult nálunk minden. Különböző utakat bejárva, de itt fonódott össze a szakmai pályafutásunk. Mind a nemzetközi, mind a magyar csapat elképesztő munkát végez, nagyon nagy dolog számunkra, hogy a Group Dyer angol igazgatói is (szmj. Tim Hampson, Philip Ball) mögöttünk állnak. Olyan szakmai tudás van bennük, ami meghatározó a teljes pályafutásunkra nézve. Igazi csapatmunka folyik, ahol a megfelelő kulcsszemélyek tudnak együtt gondolkodni, tervezni, kivitelezni.

R: Térjünk vissza egy kicsit Budapestre. A szigetországi boutiqe projektek és a kelet-európai (első-sorban oroszországi) projektek tervezéseit itthonról látjátok el és mindeközben egyre több hazai projektet is a referenciáik között tudhattok. Itt van mindjárt a legutóbbi, a fővárosban most épülő, 55 ezer négyzetméteres és ezzel a budai oldal legnagyobbjának és az első ‘okosplázának’ is elnevezett bevásárlóközpont belsőépítészeti kialakítása... 

GD: Igen, ez különösen nagy büszkeség. Végülis bárhová is sodor minket az élet, mégiscsak itt vannak a gyökereink, ha itt tervezhetünk, az a legnagyobb dicsőség. Az Etele Pláza Magyarország harmadik legnagyobb bevásárlóközpontja lesz, 55.000 m2-en. Része annak az Dél-Buda Városközpontot érintő fejlesztéssorozatnak, ahol egy európai szintű városrész formálódik. Három szinten vásárlási és kikapcsolódási lehetőséggel, egy teljes szinten food courttal, éttermekkel, kávézókkal, a legfelső szinten pedig mozival. A jól ismert food court struktúrát egy Magyarországon eddig nem használt komplex gondolkodásmódra alapoztuk: gyakorlatilag egy közösségi térként értelmezhető helyszínként üzemel, ami magába foglalja a gyors étkezés, kikapcsolódás, pihenés, olvasás, találkozópont, co-working lehetőségeket, mindezt egy egyedülálló tetőterasz - parkkal támogatva. Az Etele Pláza belsőépítészete egységes, különlegessége, hogy a térszerkezetet folyamatosan változó design fűzi egybe, az szinte végigfolyik a tereken, így hangsúlyozva az átriumok nyíló és záródó belső tereket. Az itt elhelyezett vertikális zöldfelületeket, tematikus helyiségek, a signage-navigációs rendszer ill. a kapcsolódó smart applikáció komfortossá és élményszerűvé teszi a teret vásárlói számára. Valójában Magyarország egyik legmodernebb kereskedelmi épületének tervezésében vehettünk részt. 

R: Talán nem illik ilyet kérdezni, de adódik a kérdés: hogyan tudjátok a nemzetközi projektek mellett hazai színvonalon tartani az áraitokat?  

GD: Erre nagyon egyszerű a válasz: projektre szabott árazásra van szükség. Az elmúlt években megszerzett multikulturális tapasztalatok kialakítottak bennünk egyfajta rugalmasságot. Ha több régió-ban akarsz egyszerre érvényesülni, szükségszerű maximális rugalmasságot adni a csapatnak mind a menedzsmentben, mind a tervezésben, mind az árakat tekintve. Bár a mai napig találkozunk ezekkel a sztereotípiákkal itthon is, azért egyre több tenderen és árversenyen sikerül megmutatni, hogy ebben az országban is van igény és lehetőség nemzetközi hátterű építészeti stúdiókkal való közös munkákra. Szerintünk a projektek léptéke és mérete, a feladatok sokszínűsége minden egyes esetben egyedi megoldásokat, így egyedi árazást is követel. Nincs diszharmónia ezen a téren, valóban működik már a hazai és nemzetközi árazás szimbiózisa. 

R: Ha monumentális projektek, akkor beszéljünk egy kicsi, a "Legjobb európai high-rise lakóépület" kategóriában díjnyertes Prime Park-ról, amelyet gyakorlatilag Moszkva színesceruzáiként is emlegetnek, annyira meghatározza az általatok megvalósított “lakónegyedet" annak formabontó hangulata. Hogy fogadják a helyi lakosok?  

GD: Bátran mondhatjuk, hogy ez a projekt példaértékű mind építészeti, mind a piacon elfoglalt helyét tekintve és így természetesen a helyiek is ennek megfelelően kezelik. Ahogy a befektetők is jellemezték: “minőségben elsőosztályú, kategóriájában pedig mintaértékű fejlesztésről van szó". Rengeteg felmerülő kérdést kellett megválaszolni a projekt vezénylése közben: figyelembe kellett venni, hogy az általunk elképzelt anyagok / megoldások hogyan alkalmazkodnak a helyi lehetőségekhez, és úgy alakítani a tereket, hogy a jövőbeni használó ezt érezze. Jó élni benne, jó használni, jó ránézni. Ha ez meg tud valósulni, akkor valódi változásokat tudunk elérni a használó életminőségében. A Prime Park nagy kihívás volt számukra, de megvalósításban szinte 100%-ban el tudtuk érni a szakmai értékrendünk által diktált színvonalat. 

R: Ezzel valójában azt szeretnétek mondani, hogy nehéz kompromisszumok nélküli projekteket találni? 

GD: Ez valójában az élet szinte minden dolgára igaz, nemcsak az építészetre. Tény, hogy az építészet nagyon összetett terület, talán fokozottabban érvényesülnek ebben a szakmában (főleg óriás projektek esetén) a világgazdasági hatások.  

R: Milyen területen jelentkeztek leginkább kihívások az elmúlt években?  

GD: Az elmúlt években pozitív változások történtek, új értékek erősödését látjuk a szektorban. Az üzleti befektetők tudatosabban keresik a magasabb építészeti minőséget. Ennek mi örülünk, mert mi is ezt az irányt képviseljük. Idealizmus vagy sem, de ez is egy olyan dolog, ami a tömegek vizuális kultúráját határozza meg. Nem mindegy, hogy milyen épített környezetet képzelünk el a jövő generációjának.

R: Kimondhatjuk, hogy a célotok, értékálló hozzáállással jövőbe mutató tervezési folyamatokat vezényeljetek? 

GD: Abszolút. Új építészeti minőséget szeretnénk képviselni a jövő generációi számára. Ne csak egy hangzatos szlogen legyen a “Designing your future" üzenet, hanem legyen valódi tartalma, mondanivalója, hiteles üzenete. Hiteles pedig attól tud lenni, hogy nemcsak beszélünk róla, hanem olyan tereket, épületeket is tervezünk, ahol láthatóvá válik az érték, amit képviselni szeretnénk. Nemcsak nagy fejlesztő cégek és ingatlanbefektetők, hanem magánemberek számára is. 

R: És mi a következő vízió, milyen projekt lenne még álom projekt számotokra? 

GD: Nem álom projektekben gondolkodunk, hanem megoldásokban, építészeti válaszokban. Tudjuk, hogy építészeinkkel, szakembereinkkel képesek vagyunk bármit megtervezni, ezért ez jellemzően a körülményektől és a szereplőktől függ. A magas minőség nálunk nem feltétlen drágán megépíthető épületet jelent, hanem gondosan megtervezettet, a lehetőségek folyamatos követése mellett, érzékenységgel a környezetre úgy, hogy a megálmodott épületeinkbe mindig bekerüljön az az egyediség is, amitől szerethető és sikeres lesz. Úgy gondoljuk, hogy ezt az előzőekben említett Prime Parknál, Etelénél vagy a cornwalli projektnél is sikerült megvalósítani. 

(x)

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem