-2 °C Budapest

Hatalmas bukta: több mint 140 milliót füstölt el 2 év alatt Schobert Norbi

2017. szeptember 23. 16:05

A fitneszguru arról beszélt, hogy az Update birodalom kétszer is lenullázta anyagilag. Egyszer tíz évvel ezelőtt kerültek nehéz helyzetbe, el kellett adnia az autóját és a motorcsónakját is, hogy be tudja fizetni a közüzemi számlákat.

Komoly anyagi gondokkal küzdött Schobert Norbi. Erről Hajdú Péter Frizbi című műsorában beszélt. Kétszer is nehéz helyzetbe került a fitnessguru és cége: először tíz éve nullázták le magukat. Schobert azt mondta, egy nagyker vitte el a pénzüket, még az autót és a motorcsónakot is el kellett adniuk, hogy be tudják fizetni a villanyszámlát - írja a Blikk.

Az elmúlt két évben még nagyobb volt a gond, hiszen a Buda-Cash csődje is nagyon nehéz helyzetbe hozta őket. A brókercég bedőlése után úszott a szerződés a teniszcsillag Andre Agassival, - akit 300 millióért vett meg - az emberek pedig szabadulni akartak az Update részvényektől.

Több mint 140 milliónk szállt el, hiszen a Buda-Cashnél volt a pénz, a tőzsdére szánt Update-részvények után befizetendő személyi jövedelemadó összegét egy becsődölt brókercég számláján forgattuk, az viszont a zároláskor elveszett. A végén 407 ezer forint kártérítést kaptunk. Kértem a NAV-tól mentesítést, nem adtak, így 24 hónapig fizettem havi hatmilliót

 - mondta a műsor felvételén Schobert Norbi.

Hiszékenyek vagyunk vagy tudatlanok?

A rendszerváltás óta egymást érik Magyarországon a becsődölt brókercégek, tömegeket vertek már át csaló álbrókerek.

Baumag, Lupis, Pilis Invest, Cívis Globál, Tribuszer Zoltánné, Globex, Fortress és természetesen három 2015-ös sztár:

  • Quaestor,
  • Kun Mediátor Marcsika és
  • Buda-Cash.

Ismerősen csengő bróker- és cégnevek. Az a közös bennük, hogy a bankokhoz képest jóval magasabb kamatot ígértek a náluk befektetett pénzekre, a végén viszont kártyavárként dőltek össze, maguk alá temetve több ezer ügyfelet, akik futhattak a pénzük után.

Ami mégis összeköti e cégek történetét, azok a hiszékeny befektetők, akik jobban akartak járni a piacnál, aztán koppanás lett a vége. Aki mer az nyer - tartja a mondás, de ez sajnos nem mindig igaz

A Pénzcentrumnak Németh Erzsébet, a Budapest Metropolitan Egyetem professzora februárban hogy az általa megismert tanulmányok alapján a rendszerváltás összefügghet a brókerbotrányokkal, aki azt mondta, van egy sérülékeny réteg, aki képtelen ellenállni a kereskedelmi, azaz marketing ajánlatoknak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%,  a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A magyar társadalom sérülékenységét mi sem példázza jobban, mint, hogy a professzor asszony is majdnem a Quaestor károsultjai között tudhatta magát. 

Azok a marketing eszközök, amiket a Quaestor használt, nagyon meggyőzőek voltak. Amikor hat és fél százalék kamatot kínáltak, én is elmentem, hogy elhelyezzek valamennyi pénzt náluk és már ott voltam a fiókjukban, amikor valami furcsa érzés jelentkezett a gyomromban, és inkább hazamentem

 - mondta.

Ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmünket a kutató, hogy fontosak a megérzések. Amikor át akarnak verni minket, gyakran megérezzük, hogy baj van, csak sokszor nem figyelünk eléggé oda önmagunkra. Ugyanakkor ahhoz, hogy valaki megértse a pénzügyi termékeket és kritikusan tudjon viszonyulni egy neki ajánlott befektetéshez, megfelelő pénzügyi kultúrára, tudásra van szüksége. 

A héten robbant a hír, hogy hamarosan a kormány elé kerül a pénzügyi tudatosság fejlesztésének stratégiája, amelynek célja, hogy rendszerbe tereljék és a nemzeti alaptanterv részévé tegyék a pénzügyi ismeretek oktatását. A Nemzeti Alaptanterv (NAT) ugyanis jelenleg csak lehetőséget ad a pénzügyi alapismeretek oktatására, az órakeret szabadon felhasználható 10 százalékában, választható tárgyként.

Címlapkép: Balogh Zoltán / MTI

NEKED AJÁNLJUK
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 8. péntek
Mária
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm