Egy nyolcvan négyzetméteres, két lakrészből álló családi ház egyik tizenhat négyzetméteres része égett, a lángok a ház tetőszerkezetére is átterjedtek.

Vigyázzon, aki most utazna! Egzotikus kór fertőzött meg magyar turistákat: ezt hozták haza az útról
Az 5. héten nem jelentettek tömeges, közösségi gastroenteritis-járványt - közölte az NNGYK. A védőoltással megelőzhető fertőző betegségek közül 15 pertussis, vagyis szamárköhögés megbetegedés gyanúját rögzítették a fertőzőbeteg nyilvántartásban. Ezzel már idén összesen 69 esetet jelentettek.
A 2025. január 27. és 2025. február 2. közötti időszakban a szamárköhögéses betegek közül 3 volt csecsemő, egy fő 6-9 éves, két fő 10-14 éves, egy fő 15-19 éves, két fő a 30-39 éves, három fő a 40-49 éves, két fő 50-59 éves, egy fő pedig a 60 év feletti korcsoportba tartozott. Az elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok 2 fő esetében támasztották alá a klinikai diagnózist. A többi betegnél a diagnosztikus vizsgálatok még folyamatban vannak.
Az 5. héten továbbá egy fővárosban élő, 15 éves férfi importált malária megbetegedésének gyanúját jelentették, aki a megbetegedését megelőzően 2024. december 15. és 2025. január 11. között Costa Ricában tartózkodott. A diagnosztikus laboratóriumi vizsgálatok még folyamatban vannak.
Világutazók, figyelem!
Az 5. heti malária fertőzés nem az első idén. A 4. héten egy importált malária megbetegedést diagnosztizáltak. A Fejér vármegyében élő 43 éves nő megbetegedését megelőzően 2024. december 28 és 2025. január 13. között Ugandában és Ruandában tartózkodott, ott akvirálhatta a fertőzést. Tünetei hazaérkezését követően kezdődtek. Kemoprofilaxisban nem részesült. A parazitológiai vizsgálat a Plasmodium falciparum kóroki szerepét igazolta.
A 3. héten egy 33 éves Csongrád-Csanád vármegyében élő nőbeteg import eredetű typhus abdominális megbetegedésének gyanúját jelentették, aki a betegség lappangási idejében Indonéziában tartózkodott. A klinikai diagnózis megerősítő laboratóriumi vizsgálatok folyamatban vannak.
Továbbá a 3. héten egy importált malária megbetegedést diagnosztizáltak. A Szabolcs-Szatmár- Bereg vármegyében élő 46 éves férfi megbetegedés megelőzően Zanzibáron (Tanzánia) tartózkodott, ott akvirálhatta a fertőzést. Kemoprofilaxisban nem részesült. A parazitológiai vizsgálat a Plasmodium falciparum kóroki szerepét igazolta.
Minden évben megesik, hogy utazók egzotikus betegségeket hoznak Magyarországra. Ez 2025-ben már a második héten megtörtént: egy import eredetű vírusos haemorrhagiás láz megbetegedés gyanúját jelentették. A beteg egy Fejér vármegyében élő 48 éves férfi, aki a betegség lappangási ideje alatt Maldív-szigeteken járt és ott akvirálta a fertőzést. A diagnosztikus laboratóriumi vizsgálatok a Dengue-vírust azonosították kórokozóként.
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Amikor egzotikus országokba utazunk telelni, vagy már a nyári utazást tervezgetjük, ne feledkezzünk meg a védőoltásokról!
Van ország, ahová be sem engednek megfelelő oltottság nélkül, de ez nem mindenhol kötelező. Ettől függetlenül ajánlott utána nézni, milyen kórok betegíthetnek meg az adott országban és már jó előre megszerezni ellenük a védettséget!
Továbbá nemcsak az egzotikus országokkal érdemes óvatosnak lenni. Éppen az elmúlt évek szamárköhögés, skarlát vagy kanyaró járványai világítottak rá, hogy Európán belül is elég utazni, akár csak átmenni a szomszéd országba, hogy felszedjünk egy veszélyes fertőzést. Sose felejtsük el, hogy mi magunk talán védettek vagyunk, mert megkaptuk gyermekkorunkban az oltást, azonban az idősek, vagy a kisgyermekek a környezetünkben még védtelenek lehetnek. Ezért minden esetben, utazáskor és azon kívül is, ügyeljünk a környezetünkben lévők egészségére, csökkensük minimálisra a fertőzésveszélyt!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


