Egy friss európai összehasonlítás több mint 150 tengerparti desztinációt vizsgált meg, és ennek alapján Lisszabon, Nápoly és Porto bizonyultak a leginkább családbarát városoknak.
Rekordév felé tart a magyar turizmus, Budapest és a vidéki térségek egyaránt növekedést mutatnak. A turisztikai szektor GDP-hez való hozzájárulása tovább nő, 2024-ben elérheti a 12%-ot, míg az adóbevételek több mint 10%-a már innen származik. A versenyképesség érdekében a kormány 14+2 pontban javasol deregulációs intézkedéseket, amelyek célja a bürokrácia csökkentése és a turizmus modernizálása. Az Airbnb-vel kapcsolatban kiderült, hogy a kormány csak Budapesten fog szabályozni, vidéken nem, méghozzá moratórium és adóemelés formájában, azaz új engedélyeket már nem adnak ki a jövőben - mondta el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter „ A turisztikai deregulációról” címmel tartott sajtótájékoztatón.
Kirobbanó formában van a magyar turizmus, Budapesten és vidéken is. A belföldi turizmus is hasít, sosem nyaralt még ennyi magyar belföldön, mint idén, ám a költések összege csökkent. Már most rekordokat dönt a Budapest Airport, idén a 17,5 milliós utasszámot is elérhetik. A turisztikai szektor folyamatosan növeli a GDP hozzájárulását, 2024-ben eléri a 12%-t. Az adóbevételek több mint 10 százaléka már ebből a szektorból származik.
Év elején a minisztérium az MTÜ-vel közösen létrehozott egy tanácsadó testületet, melynek 33 szervezet a tagja. Arra kíváncsiak, mit gondolnak arról, hogy a turizmus ágazatot hogyan lehetne versenyképesebbé tenni – mondta el Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter„ A turisztikai deregulációról” címmel tartott sajtótájékoztatón hétfő délután.
Az első csomaggal a fejlesztésen kívül a bürokrácia csökkentése is a cél.
A turisztika deregulációjának 14+2 pontja:
- Rendőri jelenlét fokozása a bulinegyed területein
- Rövidtávú lakáskiadás szabályozása
- Szálláshelyek magánszálláshelyként történő használata
- Szálláshelyeken üzemelő medencék szabályozásának felülvizsgálata
- Készpénzmentes fizetési mód szabályozása
- Felszolgálási díj maximalizálása
- Hivatásos turisztikai rendezvények szervezéséhez kötődő szabályozás módosítása
- Állatkerti belépő, mint adómentes természetbeni juttatás szabályozása
- Idegenvezetési tevékenység átfogó szabályozása
- Idegenvezetési tudásmegújító képzés kialakítása
- Digitális SZÉP kártya fejlesztés
- Éttermek előtti parkolók biztosításának felülvizsgálata
- NTAK attrakciók körének bővítése az éttermek esetében
- Repülőtéri aktivitásokra vonatkozó szabályozás átfogó vizsgálata
+1. Élelmiszerbiztonsághoz kapcsolódó vendéglátási szabályok felülvizsgálata
+2. Termálvíz kísérőgáz jövedéki adójának tisztázása
A miniszter részletezte a csomagot:
A rendőri jelenlétet 48 főről, 58-ra növelnék, önálló rendőrőrs is lesz. Fontos, hogy a biztonságot garantálják ebben a negyedben.
Rövidtávú lakáskiadás: a kormány nem úgy akar döntést hozni, hogy nem hallgatja meg a szervezetek véleményét, hiszen az Airbnb lakáspolitikai kérdés. Terézvárosban teljes tiltás lesz,
a kormány csak Budapesten fog szabályozni, vidéken nem. Moratóriumot alkalmaznak, azaz nem lesz több engedélykiadás, az adókat pedig meg fogják emelni, hiszen a normatív adó az elmúlt időszakban nem emelkedett. Vidéken semmiféle korlátozást nem tervez a kormány.
Gazdasági épületek: a falusi turizmusban a családi gazdaságok pincét, pajtát is kiadnának turistáknak, erre lehetőséget kell adni, be kell vonni a turizmusban az ilyen szálláshelyeket.
Medencék szabályozása: ha egy medencében 20 főnél kevesebb vendég fér el, általános felügyeletet is lehet biztosítani, nem kell úszómestert alkalmazni.
Készpénzmentes borravaló: minden bank köteles lesz a vendéglátóhely számára biztosítani az adómentes borravaló lehetőségét. pl. legyen a terminálon borravaló gomb, ami azonnal a felszolgáló számlájára utalja a pénzt.
A felszolgálási díjat 12 százalékban maximalizálják majd.
Hivatásturisztikai rendezvények szervezésének elősegítése: főleg a gyógyászati és orvostudományi rendezvényeket értik ezalatt. Ha külföldi cég szervez ilyet, 39 ezer forintig lehet támogatni a résztvevőket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Állatkerti belépő: nem volt egyértelmű az adómentessége, a jövőben az lesz, ezért az szja törvényt fogják módosítani
Idegenvezetési tevékenység szabályozása: sokkal kevesebben aktívak, mint a kiadott engedélyek száma. A jövőben fontos lenne szabályozni, milyen tudással, milyen tapasztalattal végezhető ez a tevékenység.
Idegenvezetési képzés megújítása: a tananyagból le kell vizsgáznia, sőt a tudásnak frissességének érdekében meg is kel újítani a vizsgát időnként.
Digitális szép kártya: a telefonból is el lehet majd érni a jövőben – ez növelné a szép kártyás költések mennyiségét
Éttermek előtti parkolók biztosítás: nem életszerű a kötelezővé tételt, ezt felül kell vizsgálni. 100%-os felmentést is kaphatnak egyes éttermek.
NTAK attrakciók: bővítik a rendszert, pl országház, Bazilika, Sikló is bekerül – ezekről is szeretnének információkat gyűjteni.
CO2 adó megszűnik, hiszen a Budapest Airport új kezekben van, ezért a versenyképességének növelése fontos. Valamint fel fogják újítani a gyorsforgalmi utat.
Élelmiszer-biztonság: az MTÜ egy kiskönyvet ad ki, melyben leírja, hogy amunkavégzés során milyen szabályokat kell betartani.
Termálvíz kísérőgáz jövedéki adójának tisztázása: ezt a gázt senki nem használja fel, nem adják el, éppen ezért a jövőben már nem lesz jövedékiadó köteles - ezzel az intézkedéssel a termálfürdőket segítik.
Ennél sokkal több csomag érkezik majd a jövőben, a turiuzmus versenyképességének növelése érdekében
- zárta tájékoztatóját Nagy Márton.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








