5 °C Budapest
Montenegro, Adriatic coast, old city of Budva, Stari Grad

Az Adriát sem kímélte a drágulás: brutális árakra készülhetünk a nyáron

2022. május 3. 10:00

Drágulásra kell készülniük azoknak, akik az Adriánál terveznek nyaralni, de nem még nem foglalták le az utazásukat. Ugyan a szállásadók egyelőre nem terveznek árat emelni, viszont az élelmiszerek és az italok már most jóval többe kerülnek, mint tavaly – írja a vajdasági Szabad Magyar Szó.

Akik már korábban lefogalalták a szállásukat Montenegróban, azoknak nem kell a drágulás miatt aggódnuik, akik viszont még nem, azok például Budvában 10-30%-os drágulásra számíthatnak az ünnepek után. Ezzel szemben az apartmanoknál egyelőre nem lesz drágulás: a magánszállásokat kiadók többsége nem tervez árat emelni. Az apartmanok árai most négy főre 40 (15 ezer forint) és 130 euró (50 ezer forint) között vannak, a szállás helyétől függően. A mostani árak mellett egy hét Budvában egy háromcsillagos szállodában 400 euróba (150 ezer forint) kerül, de olyan hotel is van, ahol hét éjszakáért 3 ezer eurót (1,13 millió forintot) kérnek el. Egy gombóc fagyi és egy kávé is egy euróba (382 forint) kerül a tengerparton, egy üdítő pedig 2 euró (764 forint), a sör 2,2 euró (840 forint) most.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ez lenne a magyarok új őrülete: hasznos hobbi törhet be a piacra

Most néhány kattintással bárki madárodú örökbefogadóvá válhat - ezzel bepillantást nyerve tollas barátaink magánéletébe.

Új őrület hódít a magyarok körében: teljesen rákattantak ezekre az italokra

A hazai kézműves sörök világa hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedben - a sörkedvelők legnagyobb örömére.

Magyarok milliói vágják maguk alatt a fát: csúnyán ráfizethet, aki így fűt 2022 telén

A téli időszakban, fűtésszezonkor az ország légszennyezettségének mintegy 83-85 százalékáért felelős a lakossági fűtés.

Megszólalt a magyar befektetési guru: a profit ne a cél, hanem az eszköz legyen

A panelbeszélgetésen megvitatták, hogy mi számít a befektetőnek, mi a fejlődés alapja, illetve hogy mi az alapja a hazai vállalkozásoknak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. november 27. vasárnap
Virgil
47. hét
November 27.
Advent (1.)
November 27.
Nemzetközi Aura nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2022
Az év agráreseménye, 2 nap szakma Siófokon!
Private Investor Day 2022/2.
Vegyen részt INGYENESEN a PID2022 kóddal!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. november 27. 16:06