Nem hiszed el, hol tölti a Szentestét Magyarország álompárja

2017. december 24. 15:00

Évek óta hagyomány Istenes Bencééknél, hogy a karácsonykor Csobot Adél és Bence szülei is csatlakoznak a párhoz, nagycsaládként ünnepelve. Most azonban az eddigi hagyományokkal szakítottak és új helyre mennek. Ugyanakkor nem mindenki ilyen szerencsés, mint az álompár. Az ország Magdi anyusa, Fodor Zsóka például magányosan, de mégis társaságban ünnepel majd. Azok a magyarok pedig, akik tehetik és még az utolsó pillanatban kapcsolnak, bőven otthagyhatják az otthoni sürgés-forgást egy kis kényeztető karácsonyi pihenőért.

Az eddigi németországi ünneplés helyett Istenes Bencéék Ausztriában ünneplik a karácsonyt.

Karácsonykor mindenképpen együtt leszünk. Pár éve jól bevett szokás, hogy ilyenkor a két család is egyesül, és együtt töltjük a szent ünnepeket. Idén úgy döntöttünk, hogy nem itthon leszünk, és nem is Németországban, hanem Ausztriában. Az volt a lényeg, hogy garantált legyen a hó, és ilyen helyszínt választottunk. Egy édes kis hüttében leszünk, együtt díszítjük a karácsonyt, nagyon várjuk

- mondta el az RTL Klub Reggeli c. műsorában Csobot Adél.

Kibéreltünk egy kis házat, ahol meghitten együtt tölthetjük a karácsonyt. Már nagyon várjuk, 24-től 26-ig ott lesz az egész család

- erősítette meg a Blikknek Istenes Bence, aki azt is elárulta, hogy egy nagyon különleges szánkóval lepik majd meg fiukat.

Az ünnepekhez köthető külföldi utazás persze nem ismeretlen a sztárok életében, azonban akadnak olyanok is, akiknek sokkal kevesebbel kell beérniük, sőt sokkal szomorúbban is.

A karácsony a szeretet és a család ünnepe, de sokaknak szomorú, főleg azoknak, akiknek nincsenek hozzátartozóik vagy távol élnek tőlük. Nekem az egyetlen élő rokonom a bátyám, aki tizenháromezer kilométerre él innen, és nem is ünnepli a karácsonyt vallási okokból, vagyis ő biztosan nem lesz velem idén sem

-  mondta el a Ripostnak az ország Magdi anyusa, Fodor Zsóka, aki az elmúlt években többször inkább fellépést vállalt vagy amikor még élt az édesanyja együtt szomorkodtak az ünnepen. A színésznő ezúttal azonban más utat választott.

(...) idén más hangulatban telik majd a karácsony. Ott leszek huszonnegyedikén a fogadott gyerekemmel, (Smuck) Andorral! Óriási boldogság számomra, hogy együtt karácsonyozhatunk. Nagyon sok szeretetet kapok tőle, pont úgy, ahogy az jár is egy pótmamának, én pedig igyekszem ezt viszonozni

- tette hozzá Zsóka, aki így egy bálon karácsonyozik majd, más hozzá hasonló "egyedül maradt" vendégekkel.

Egyre nagyobb divat elutazni

Nem csak a sztárok, de a lakosság körében is egyre nagyobb divat elutazni az ünnepekre. Sokan gondolják ugyanis úgy, hogy a család vendéglátása inkább rémálom, semmint pihentető, meghitt együttlét. Éppen ezért nem meglepő, hogy egyre többen utaznak el decemberben otthonról.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ha a tavalyi adatokat nézzük, akkor a KSH adatai alapján jól látszik, hogy 2016. decemberében a belföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 8,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi szinthez képest. Tavaly egyébként a szálláshelyek 2015-höz képest 7,0 százalékkal több, összesen 27,7 millió vendégéjszakát regisztráltak. Ha megnézzük a 2015-ös, decemberi adatokat is, azt találjuk, hogy a kereskedelmi szálláshelyet igénybe vevő belföldi vendégek száma (5 455 780 fő) 8,6 százalékkal, a belföldi vendégéjszakák száma (12 849 687 éjszaka) 6,4 százalékkal emelkedett az előző évhez képest. A belföldiek átlagos tartózkodási ideje 2,4 éjszaka volt 2015-ben.

Sokan idén is valamelyik magyar hotelben töltik majd az ünnepeket és sokan terveznek utazást a két ünnep között is. Kíváncsiak voltunk, vajon ha ma szeretnénk még szobát foglalni december 23-tól 26-ig, sikerrel járnánk-e. A Szállás.hu foglalásai szerint a legnépszerűbb belföldi célpontok az év végi utazásokkor Hajdúszoboszló, Hévíz, Budapest, Eger, Gyula, Szeged, Zalakaros, Debrecen, Miskolctapolca és Harkány, vagyis főként az fürdővárosok.

A Pénzcentrum által a héten megkérdezett szállodák közül sokan azt jelezték, hogy már teltházasak karácsonyra és szilveszterre, ilyen volt például a Hotel Karos Spa. Voltak azonban olyanok, mint például a siófoki Hotel Yacht Wellness & Business Hotel, ahol még 10 szabad szoba volt a szóban forgó, ünnepi időszakra. Így, aki még siet, talán kitudja pihenni a 2017-es év fáradalmait egy wellness szállodában.

Elutaznál, de nincs miből? Jól jönne 500 ezer forint, hogy kipihend a 2017-es év fáradalmait?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a Sberbank nyújtja (THM 10,97%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,73%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az MKB, a K&H, illetve a Cetelem és aBudapest Bank személyi kölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem