13 °C Budapest

Óriási akció: Kevesebbet többért!

Pénzcentrum
2006. június 26. 12:00

Lassuló piaci növekedés, emelkedő árak, ezek jellemzik az autóipart mind Európában, mind pedig az Államokban. Itthon sem jobb a helyzet, a gyengülő forint, a Gyurcsány csomag egyes elemei élre repített minket az Unión belül, már ami a drágulás ütemét illeti.



Miből mennyit?


A német járműipari szövetségben (VDA) májusban Nyugat-Európában 1,35 millió új autó kapott rendszámot, ez 10,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A májusi erősödés elsősorban a Fiat és a Volkswagen modellek erőteljes értékesítésének köszönhető, de az átlagosnál jobban nőtt a Toyota, a Honda, a Suzuki és a Mazda értékesítése is.

Amerikában is változatlan a helyzet, a hazai autógyártók piaci részesedése egyre csökken, míg az ázsiai gyártók az élre törnek. A GM, Ford, DaimlerChrysler piaci részesedése 52.9%-osra esett vissza az amerikai eladási statisztikák alapján, miközben az ázsiai gyártók már a piac több mint 40%-t kontrollálják.

Emelkedő árak

Egy év alatt átlagosan 2,9 százalékkal emelkedtek az uniós piacokon az új kocsik árai, a magyar mutató 1,1 százalék volt, ám az elmúlt negyedévben még a legolcsóbbak kategóriájában is százezrekkel drágultak itthon a kisautók. Az év első öt hónapjában az EU huszonöt országában 6,827 millió, itthon 79,5 ezer új személyautót helyeztek forgalomba, ami uniós szinten 2,4 százalékos, Magyarországon 5,1 százalékos növekedését jelent.

Legdrágábban Dániában lehet új autót venni, a legolcsóbban pedig Svájcban és Magyarországon. Azonban, Magyarországon az új autók árai, a vizsgált tizenkét hónapban 1,1 százalékkal nőttek. Ennél nagyobb mértékű emelkedést mutatnak az idei számok. 2006 márciusa és június a között a legolcsóbbak mezőnyének többsége drágult, méghozzá jelentős mértékben: a 2 millió forintnál olcsóbbak kínálata alaposan megritkult. Változatlan maradt a két piacvezető modell, a Suzuki Ignis és Swift ára itthon, mindkettő alapváltozata 2,050 millió forintba kerül, és nem drágult a Ford Ka sem.

Az eltérő adózási terhek miatt jelentős különbségek tapasztalható a tagországok között: a RoadToData Euro összeállítása szerint, a 100-as indexű Nagy-Britanniához képest a magyar mutató 92, a svájcié 90, a dáné 193. A 2005 április és 2006 április közötti felmérés szerint a kisautók árai emelkedtek a legnagyobb mértékben, pontosan 4,1 százalékkal, miközben a kompakt osztályban 2,2 százalékos, a prémium alsó középkategóriában 3,7 százalékos, a középkategóriában 1,7 százalékos volt az árcsökkenés. A dízelek 3,1 százalékkal, a benzines kocsik 2,7 százalékkal drágultak.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem