Az alapkamat csökkenése a BUBOR-on keresztül a változó kamatozású vállalkozói hitelek törlesztőjét is lejjebb viheti.
A Covid miatt itthon korábban nem látott digitlalizásciós hullám ment végbe, most viszont úgy néz ki, ez a fejlődés nem halad tovább. A hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) megtartották a koronavírus okozta kényszerdigitalizáció eredményeit, de nem fejlődtek tovább egy most ősszel készült kutatás szerint.
A 2020-ban elindított Digiméter kutatássorozat a kkv-szektor digitális versenyképességét méri évente két alkalommal, egy általános méréssel ősszel és egy speciális témájúval tavasszal. A felmérés során közel 50 kérdéssel, hat területen vizsgálták a cégek digitalizációját. A főindex értéke százas skálán mérve 41 lett, ugyanez 2020-ban és 2021-ben is 40 volt.
A kkv-k 79 százalékának van honlapja, míg tavaly ez 73 százalék volt, illetve lényegesen kevesebben vannak, amelyek csak alkalmilag frissítik ezeket. A kkv-k alkalmazottainak 67 százaléka dolgozik informatikai eszközökkel, ez az arány nem változott 2021-hez képest. A home office lehetősége a cégek 24 százalékánál elérhető legalább heti egy napon a munkavállalók számára, de átlagosan csak a munkavállalók 8 százaléka veszi igénybe, érdemben ez sem változott 2021-hez képest.
A tavalyi 74 százalékról 69 százalékra csökkent azoknak a cégeknek az aránya, amelyek rendszeresen figyelik a működésük közben keletkező adatokat, hogy azokat később döntéshozáshoz használják fel. Továbbra is az értékesítés és a marketing a legkevésbé fejlett terület. A kkv-k mintegy fele egyáltalán nem folytat hirdetési tevékenységet, 43 százaléka hirdet online, 27 százaléka offline. A kkv-k 85 százaléka vesz igénybe a számlavezető bankjánál online szolgáltatást, míg 2021-ben ez az arány 89 százalék, 2020-ban pedig 90 százalék volt. Az elektronikus számlát kibocsátó és befogadó cégek aránya fokozatosan nő, 2020-ban 44, 2021-ben 48, 2022-ben pedig 51 százalék volt.
Egyre kevesebb cégnél nem készül automatikus biztonsági mentés, 2022-ben 20 százalék ez az arány. Minden ötödik-hatodik cégnél nem használnak alapvető biztonsági megoldást - egyedi azonosítást vagy jelszót - a számítógépbe való belépésnél. A kutatás megállapításai szerint várható ugyanakkor, hogy a gazdasági recesszió, a növekvő energiaárak és infláció hatására a cégek hatékonyságuk javításába kezdenek, aminek alapvető eszköze lehet a digitalizáció és az adatvezérelt működés erősítése.
Döbbenetes dolog derült ki a magyarok bankolási szokásairól: tömegek pénze van közvetlen veszélyben?
A mindennapi pénzügyek és a vásárlások jelentős része ma már az online térben zajlik, a felhasználóknak mindössze a negyede érzi magát felkészültnek egy esetleges incidensre.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







