Te jó ég, mi történik az IKEA-ban, Mömaxban, XXXLutzban: ennek nem fognak örülni a családok
Egy év alatt durván kilőtt a kinyitható asztalok, és a kanapék átlagára a magyar boltokban.
Biró Attila vagyok, a Pénzcentrum rovatvezetője. Karrieremet 2017 őszén kezdtem a lapnál, mint újságíró-szerkesztő. Fő témáim közé tartozik az oktatás, a kiskereskedelem és az élelmiszerügyek világa, illetve az európai uniós, lakosságot érintő statisztikák elemzése is.
Egy év alatt durván kilőtt a kinyitható asztalok, és a kanapék átlagára a magyar boltokban.
Ha nagy a baj, érdemes szakemberhez fordulni, az ő szaktudásuk azonban nem olcsó, több tízezres kiadás lehet az irtás vége.
Szinte a világ minden földrészén sok a kérdés a kínai koronavírus-vakcinákat illetően.
Az informatikus, mérnöki, gazdasági képzésre jelentkező fiatal egyetemisták jól számoltak, igen jó kezdő fizetések várják majd őket.
Ha valaki nem törleszti időben költéseit, könnyen óriási bajba kerülhet, teljesen csődbe is viheti magát.
Súlyos készlethiánnyal küzd globálisan az IKEA, ennek pedig Magyarországon is súlyos következményei lesznek.
Magyarországon kevesek vannak tisztában a vércsoportjukkal, pedig vészhelyzet esetén ez probléma is lehet.
Közel 1 millió magyar nap, mint nap legalább egyszer fogyaszt valamilyen hozzáadott cukrot tartalmazó üdítőitalt.
Nagy felfordulást vár a sörpiacon Bukovinszky László és Bukovinszky Béla a Szent András Sörfőzde két ügyvezető igazgatója.
Lassan a nyárnak pontosan abban az időszakában járunk, amikor hirtelen elég nagy és félelmetes darázsfészkekre bukkanhatnak a magyar ingatlantulajok.
1 év alatt 3 évet fejlődtünk online – mondta el a JYSK július 15-i sajtóeseményén Szimeiszter Sándor, a lakberendezési lánc Country Managerre.
Rengetegen szenvednek hosszú-hosszú évekig komoly mentális betegségben, úgy hogy nem kapnak megfelelő kezelést a bajukra.
A tendencia jelenlegi tudásunk szerint egyértelmű, 2080-ra további 1 millió magyar fog eltűnni a semmibe, - potenciálisan - súlyos szociális problémákat hagyva maga után.
"A startup egy olyan műfaj, ahol csak globálisan lehet gondolkodni. Nincs az az ötlet, ami exponenciális növekedést tudna csinálni csak az itthoni piacon..."
Nem elég, hogy az infláció majd 10 éve volt utoljára olyan magas Magyarországon, mint mostanság, néhány termék és szolgáltatás ára még sokkal durvábban emelkedik.
A nyári hónapokban csaknem 2-szer annyi a Lyme-kór fertőzés Magyarországon, mint a többi 8 hónapban összesen. A július ráadásul még ezen felül is kritikusnak számít.
Magyarországon egy átlagos fiatal fiúgyermeknek 6,2 évvel több munkaerőpiaci jelenlétre kell készülnie, mint egy átlagos lánynak.
A magyarok brutálisan rá vannak függre az online közösségi oldalakra, és ez nem csak a fiatalokra, hanem az idősekre is igaz.
Idén hirtelen problémák adódtak a világ legnagyobb E-sport eseménye körül, aminek a következtében a szervezők új európai állomást keresnek a lebonyolításhoz.
2010-2020 között a magyar társadalomban 3,3 százalékponttal nőtt a 65 évesek vagy a náluk idősebbek aránya.