Ha 2015-ben jön egy rossz nyár, megbukunk – Balogh Levente a Szentkirályiról, üzletről, családról
Balogh Levente 52 éves, Kecskeméten született. Óvodás korában kezdett birkózni, de később nem ebben a küzdősportban, hanem cselgáncsban érte el legnagyobb sportsikereit. Országos bajnok, sokszoros kupagyőztes és magyar válogatott lett.
A sport olyan fontos része volt az életének, hogy még egy középiskolát, a Kecskeméti Piarista Gimnáziumot is otthagyta, mert ott nem nézték jó szemmel, hogy sportolóként szombatonként versenyeken volt jelenése, az iskolában viszont ilyenkor is folyt az oktatás.
Nagykőrösön érettségizett a Toldi Miklós Élelmiszeripari Technikumban egy, az apja által feltalált rágcsálószőr-mentesítési eljárásból. Arról, hogy az adott módszert az apja találta fel, a vizsga pillanatában nem is tudott.
A sportnak sok mindent köszönhet, egyebek mellett ekkor kezdett kereskedni is.
„A Szovjetunióba nejlonharisnyát kellett vinni meg Amo-szappant, Jugoszláviába trappista sajtot meg diót, mindenre megvolt a felvevő piac. Az NSZK-ban embertelen árban volt a fekete kaviár, amit mi szinte Amo-szappanért cseréltünk Moszkvában” – mondta Balogh Levente az Első Yardban.
A rendszerváltás után a családi cégben dolgozott, egészen 2003-ig, amikor 250 millió forintért kivásárolta édesapját a cég szentkirályi telephelyéről, s innen indult a Szentkirályi Ásványvíz sztorija.
Balogh elmondása szerint belekerültek egy olyan csapdába, hogy a kevésbé menő termékek által elvesztett profitot a jól menő termékek profitjából pótolták, ami miatt nem maradt pénzük sem feltőkésíteni a céget, sem fejleszteni, sem pedig marketingre költeni. Ezt a helyzetet pedig az édesapjával nem sikerült feloldani, mert ő nem akarta elengedni a gyengébben teljesítő termékeket – ez vezetett végül ahhoz, hogy önállóan folytatta.
„Csőlátásom lett, én lettem a vizes és semmi más” – közölte ezzel az időszakkal kapcsolatban. Ezt csak részben említi pozitívumként, hiszen amellett, hogy a Szentkirályiból nagy üzleti sztori lett, sok lehetőség mellett viszont emiatt ment el.
Ma már a Szentkirályi a Central European Water Holding nevű céghez tartozik, melynek Balogh az elnöke és meghatározó üzletrésszel rendelkező kisebbségi tulajdonosa. Az Első Yardban azt is elmondta, miért volt szüksége arra, hogy szakmai befektetőt vonjon be a Szentkirályiba.
„Ha akkor jön egy rossz nyár, 2015-ben, akkor megbukunk, mert a nagy nyári forgalomból finanszíroztam mindig a téli rossz forgalmat” – mondta el ezzel az időszakkal kapcsolatban. 2015 ezzel szemben minden idők egyik legmelegebb nyara volt, az eladásaikat pedig megduplázták. „Ami egy tanulság volt, hogy egy évet azért még várhattam volna a tőkebevonással” – tette hozzá. S bár a teljes irányítást nem volt könnyű kiengedni a kezéből, a Szentkirályi szerinte jól járt a váltással.
Az Első Yard harmadik epizódjából kiderül még, hogy
- Balogh Levente hogy érzi magát a leggazdagabb magyarok között,
- Miért kellett gyerekkorában az apja üzleti útjait nyaralásnak álcázni;
- Miért 250 millió forintért vette meg a családi cég szentkirályi telephelyét az édesapjától 2003-ban;
- Mit gondol a gyereknevelésről, a magyar gazdaságról és a hazai politikusokról;
- Miért nem lett globális vízbrand a Szentkirályiból;
- Mekkora részt tulajdonít a szerencsének a saját karrierjében.
Kövesd az Első Yardot a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, Az Anchor.fm-en vagy bárhol, ahová a podcastjeidért jársz.
A Pénzcentrum a Portfolio Csoport tagja.
www.portfolio.hu/portfolio-podcaster/
Erre vártunk 20 éve: visszatér az európai útra a magyar gazdaság?
A győztes nem, de a számok meglepőek az orosz választásokon
Még mindig jobb ha drága a dízel, mint ha nincs: ezért fáj a gazdaságnak az ársokk
EU? MNB? Honnan lett hirtelen ennyi pénze a magyar államnak?
Kemény üzenet a Fedtől: veszélyben a magyar kamatcsökkentés is?
Juharlevél az uniós zászlón? Meghúzta az EU a váratlant
Vége lehet a három éves átoknak, de már gyűlnek a sötét felhők az ipar felett
Még sose volt ekkora az AI-para: már a milliárdos cégvezetők is lassítanának
25 éve kezdődött a végtelen háborúk korszaka
Megjött az ítélet: sok mindent újra kell húzni, hogy eurónk lehessen
Lélektani határ felett az olajár - Mi lesz most?
Eljött az idő? Olyat léphet az MNB, amire 20 éve nem volt példa
Ez már a szélsőjobb áttörése? Ismét az AfD-től hangos Európa
Mi lesz, ha az MNB tényleg befejezi a kamatcsökkentést?
Tisza-kormány: a piac bizalma még kitart, de ősszel jön az igazi teszt
Lejtőn a forint - Újra itt a gyengülési trend?
Itt a várva várt fordulat: eljött a növekedés ideje Magyarországon?
10 milliárd euró keresi a helyét Magyarországon: mire elég ennyi EU-forrás?
Bayer Construct: mi marad, ha nem sikerül a megegyezés?
Ritkán fordul meg a CIA igazgatója Moszkában: ennek csak egyetlen oka lehet