2021. január 22. péntek Vince, Artúr

Így változik az életünk január 1-jétől: ezekről feltétlenül tudnod kell


Január elsejétől több változás is életben lép, mely nagyban befolyásolja majd a mindennapi életünket: indul a felújítási támogatás, életbe lép az 5 százalékos áfa, csökken az iparűzési adó összege és kútamnesztia is lesz.

A kormány 2021. január 1-jétől elindítja az egyik legnagyobb otthonteremtési programot, amely magában foglalja többek között az új építésű ingatlanok vásárlása esetén a 27 százalékos áfa öt százalékra csökkentését és a már meglévő otthonok felújításának támogatását. Támogatást vehetnek igénybe azok, akik felújítják otthonukat: a felújítási költségek felé - legfeljebb 3 millió forintot - támogatásként utólag megkaphatják. Akiknek azonban nincs elég pénzük ahhoz, hogy finanszírozzák a felújítást, és így elesnének ettől a támogatástól, azoknak szól az otthonfelújítási kölcsön lehetősége.

A kis- és közepes vállalkozások, egyéni vállalkozások iparűzési adója január 1-jétől a felére csökken, ezzel 150 milliárd forintot hagynak a nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknál.

A kereskedelmi törvény módosítása után jövő januártól minden online pénztárgéppel rendelkező kereskedőnek biztosítania kell valamilyen elektronikus fizetési megoldást vásárlói számára. Az MNB statisztikái szerint közel 60 ezer vállalkozás érintett, amelyek számára a legkézenfekvőbb megoldás a már fogyasztók által is megszokott POS terminálok telepítése.

Az új évben minden hitelintézetnek be kell vezetnie az erős ügyfélhitelesítést internetes bankkártyás vásárláskor az uniós jogszabályokkal összhangban. Több pénzintézet már korábban bevezette ezt a gyakorlatot, ami azt jelenti, hogy az online fizetési felületek a kártyadatokon túl vagy egy további biztonsági kódot kell megadniuk, vagy applikáción megerősíteni a vásárlási szándékot. Ezt az ügyfeleknek saját bankjuknál kell beállítaniuk ahhoz, hogy 2021. januártól bankkártyával fizethessenek interneten.

Az Agrárminisztérium január 1-jétől újabb termékköröknél teszi kötelezővé a származási információk jelölését, a jövőben már a nem előre csomagolt tojást is zászlóval kell ellátni. Mint ismert a tojások esetében mind az előrecsomagolt (dobozos), mind a nem előrecsomagolt (ömlesztett) termék esetében a tojáshéjon fel kell tüntetni az ISO országkódot tartalmazó termelői kódot, amely jelentésének magyarázatát a csomagoláson, ömlesztett tojás esetében pedig az értékesítés helyén jól láthatóan és könnyen olvashatóan fel kell tüntetni. A tojás származási országára vonatkozó információ a fogyasztók számára így eddig csak közvetetten jelent meg jól láthatóan és egyértelműen - emlékeztetett tárca. A minisztérium felhívta a figyelmet: a január 1-jén hatályba lépő - 36/2014. (XII. 17.) FM- rendelet újabb módosítása értelmében az ömlesztett formában értékesített tojások esetében, a származási országot szövegesen is fel kell tüntetni a termék közelében. Illetve az ország zászlaját (legalább 50 mm x 30 mm méretben) is kötelező megjeleníteni az eladás helyén. A jelölés kiterjesztésével a vásárlók lényegesen könnyebben tudnak majd tájékozódni a termék származásával kapcsolatban, és ezzel a hazai termelők pozíciója is megerősödhet a piacon - összegezte az AM.

Idén újabb elemmel bővült a családi kedvezmények köre: január 1-től egyetlen fillér személyi jövedelemadót (szja) sem kell fizetniük a kereső tevékenységből származó jövedelmük után azoknak a nőknek, akiknek négy vagy több gyermekük van.

A termék árához igazodó, akár kétszer-háromszor hosszabb jótállással, egyértelmű javítási és cserehatáridőkkel, az elektronikus jótállási jegy bevezetésével erősítik a fogyasztók jogait az újévben hatályba lépő szabályváltozások - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium korábban. A fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint egyes termékek szervizelése akár 70-100 napig is elhúzódhatott. A rövidebb határidők, a legfeljebb háromszori javítás után előírt csere vagy pénzvisszafizetés megóvja a vevőket a tartós várakoztatástól. A rendelkezések egyértelműsítik, hogy a szavatossági, jótállási igények érvényesítése nem köthető az eredeti csomagolás meglétéhez - tették hozzá. A közlemény szerint visszatérő probléma volt mostanáig, hogy a termék az elhúzódó vagy többszöri javítás miatt futott ki a jótállási időből. 2021. január 1-jétől a jótállási idő meghosszabbodik azzal az idővel, amíg a vásárló a szervizelés miatt nem tudja használni készülékét. A jótállási idő csak azután folytatódik, hogy a vevőt értesítették a hiba kijavításáról, és a termék ismét működőképes. A jövő évtől a termék eladója elektronikus úton is átadhatja a jótállási jegyet, e-mailben, letölthető dokumentumként, applikáción keresztül vagy akár a kereskedő honlapján regisztrált felhasználói fiókba küldve. A vásárlónak azt legkésőbb a termék átvételét vagy üzembe helyezését követő napon meg kell kapnia. Az új lehetőség egyszerűsíti az adminisztrációt, csökkenti a cégek nyomtatási és anyagköltségeit, de alkalmazása nem kötelező. A jövőben az elektronikusan átadott számla egyben jótállási jegy is lehet, ha a tartalma mindenben megfelel a vonatkozó előírásoknak - tették hozzá.

Január 1-jétől már a Budapest-Győr vonal Budapest-Kelenföld és Törökbálint közötti szakaszán közlekedő vonatokon is lehet utazni a Dél-Buda zónabérlettel, így a MÁV és a Volánbusz egy újabb lépést tesz az összehangolt menetrendi kínálat és az egységes értékesítési felület kialakítása felé. A változatlan árú, de január 1-jétől már több szolgáltató járatán is felhasználható bérlet elősegítheti, hogy minél többen válasszák a biztonságos közösségi közlekedést. A MÁV-START a Dél-Buda zónabérletet a vonatokon csatlakozóbérletként fogadja el a Budapest-bérlet mellé, így a kettő kombinációjával Törökbálinttól egészen a Déli, illetve a Keleti pályaudvarig lehet utazni az elővárosi vonatokon.

Január 1-től érvényes illetékmentességnek köszönhetően másfélmillió államigazgatási ügy intézése válik ingyenessé. Az illetékmentesség a családi otthonteremtési kedvezményt igénybe vevő, gyermekes családoknak is jár, akár új, akár használt lakást vásárolnak. 

A pálinka bérfőzetése és magánfőzése évi 86 liter párlatig adómentes lesz jövőre.

A kisvállalati adó (kiva) mértéke 12 százalékról 11 százalékra csökken, és a bevételi értékhatár a jelenlegi egyről hárommilliárd forintra, a kilépési pedig háromról hatmilliárd forintra nő.

A január 1-én hatályba lépő jogszabály alapján az Agrárminisztérium kútamnesztiát hirdet a korábban engedély nélkül létesített, az első vízzáró réteget el nem érő mezőgazdasági öntözési célú kutakra: a bejelentésük a Nemzeti Földügyi Központhoz 2023. december 31-éig szankciómentes lesz. A törvénymódosítás emellett lényeges egyszerűsítést hajt végre a mezőgazdasági öntözési célú kutak nyilvántartásba vétele és a vízjogi engedélyezése tekintetében azzal, hogy a bonyolult engedélyeztetési eljárás helyett egy egyszerűsített adatlapon történő bejelentés-kötelessé válik, ha a vízkivétel kizárólag talajvízből történik. A magyar gazdák számára ez az érdemi egyszerűsítés költséget, időt és adminisztrációs terhet is csökkent. Az egyéb, mélyebb kutak létesítése és üzemeltetése azonban továbbra is vízjogi engedélyhez kötött marad. Az Agrárminisztériumhoz tartozó Nemzeti Földügyi Központ a kutak pontos számának ismeretében és a felhasznált vízmennyiség mérésével olyan országos monitoringrendszert tud majd létrehozni, amely valós képet ad majd a hazai felszín alatti vízkészletek igénybevételéről, ezzel is hozzájárulva a még felelősségteljesebb hazai vízgazdálkodáshoz.

A Brexit következtében 2021 januárjától változnak azok a szabályok, amelyek alapján az Egyesült Királyság állampolgárai beléphetnek Magyarországra. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata tájékoztatót tett közzé a police.hu oldalon az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépésével összefüggésben, a brit állampolgárok státuszának megváltozása miatt módosult beutazási feltételekről. Az Egyesült Királyság állampolgárai és családtagjai tartózkodási jogát szabályozó 2020-as törvény alapján azok a brit állampolgárok és családtagjaik, akik 2020. december 31-e előtt érkeztek és tartózkodtak huzamosabb ideig Magyarországon, az uniós tagság folytán megszerzett jogaikat 2021. január 1-jét követően is megtarthatják. Kedvezményezetti státuszt igényelhetnek és kaphatnak, amelynek feltételeiről az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság honlapján (oif.gov.hu) olvashatnak tájékoztatást. Az Egyesült Királyság azon állampolgáraira és a szabad mozgás jogával nem rendelkező családtagjaira, akik jövő januártól nem jogosultak a kedvezményezetti státuszra, azok a szabályok érvényesek, amelyek megtalálhatók a "Nem az EU, Norvégia, Izland, Svájc vagy Liechtenstein állampolgárainak" szóló részben.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Hiába van kanyarban az orosz vakcina: a magyarok köszönik, nem kérnek belőle
13 ezer fő töltötte ki a Pénzcentrum nagy covid-vakcina kutatását.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked