Több ezer embert érintő, éles konfliktus alakult ki Biatorbágyon a külterületi zártkertek és szőlőhegyek rohamos beépülése miatt.
Az elmúlt tizenegy év fejlesztéseinek köszönhetően Magyarország jobban felkészült az idei dunai árvízre, mint a 2013-as árhullám idején - erről beszélt az InfoRádióban Bíró Tibor, a Környezeti Fenntarthatósági Intézet vezetője. A szakember szerint azonban a jövőben még nagyobb árvizek jöhetnek, amikre fel kell készülnie az országnak.
Az elmúlt tizenegy év fejlesztéseinek köszönhetően Magyarország jobban felkészült az idei dunai árvízre, mint a 2013-as árhullám idején. Bíró Tibor, a Környezeti Fenntarthatósági Intézet vezetője a rádióban elmondta, hogy a töltések állékonysága jelentősen javult, és a vízügyi szakemberek felkészültebbek, hiszen folyamatosan gyakorolják az árvízvédelmi technikákat. Bár az árvízvédelmi eszközök nem sokat változtak, a technológiák fejlődése, például a hidroinformatika és a műholdas megfigyelés, segíti az előrejelzések javítását. A szakember szerint azonban az éghajlatváltozás következtében egyre nagyobb árvizekre lehet számítani.
Például az előrejelzések terén komoly kihívást jelent, hogy a hidrometeorológiai adatok nem támaszkodhatnak a korábbi évszázadok mintáira, hiszen az éghajlatváltozás miatt egyre szélsőségesebb értékeket tapasztalnak. Az idei árvízhelyzet különösen súlyos volt, hiszen a Felső-Duna vízgyűjtő területén rendkívüli mennyiségű csapadék hullott le, de még súlyosabb is lehetett volna, ha a hullámzó ciklon erősebben érinti Magyarországot. Bíró Tibor szerint ez figyelmeztető jel a jövőre nézve, mivel a melegedő tengerek és az északi félteke növekvő páratartalma egyre nagyobb árvizekhez vezethet.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







