LONDON, UNITED KINGDOM - JANUARY 16:  Water drips from a domestic tap, United Kingdom.

Kevés háztulaj tudja: ezeket 8-10 évenként ki kell cserélni otthon, különben jön a büntetés

2022. október 5. 10:04

Kevés lakástulaj tud róla, de bizony a vízórát nyolc évente kötelező lecserélni, különben a szolgáltató felbontja a szerződést. Megnéztük, mennyibe kerül most a csere a vízműveknél - merthogy ezt is a tulajdonosnak kell kifizetni -, és mint kiderült, az sem mindegy, hogy az év melyik szakában esedékes a művelet. Szerencsére a gáz- és áramszolgáltatók a saját költségükön cserélik az órákat.

Tudtad, hogy a mellékvízmérő, azaz ismertebb nevén a vízóra nem üzemelhet korlátlan ideig, és komoly költségvonzata lehez, ha elfelejted kicserélni? Pedig így van: a jogszabályok szerint egy mérő mindösszesen 8 évig használható, és a cserét úgy kell intézni, hogy az ne fusson túl ezen az intervallumon. A költségeket pedig a tulajdonosnak kell állnia.

És a törvény értelmében mérést kizárólag hiteles mérőeszközzel lehet végezni, a szolgáltató és a felhasználó közötti tényleges elszámolás alapja csak ilyen eszköz lehet. A mellékvízmérők hitelességét a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) törvényes, sértetlen tanúsító jele (plomba, matrica) bizonyítja.

Szerencsére a vízmű is jelzi, ha hamarosan esedékes lenne a csere. A műveletet mi magunk is elvégezhetjük, vagy hívhatunk saját szerelőt, de ebben az esetben a papírmunka is ránk vár, illetve a közös képviselőnkkel is nekünk kell rendezni a kérdést. Ezután pedig az új mérőt a vízművek szakembereinek kell üzembe helyezni.

Egyszerűbb, ha választunk egy szakit a szolgáltató szerződött partnerei közül, vagy közvetlenül a szolgáltatónál kérjük a cserét - ebben az esetben ők intéznek mindent. Ha például a Fővárosi Vízműveket bíznánk meg a feladattal, akkor

két mérő (hideg+meleg) cseréjéért akár 60 ezer forintot is elkérhetnek a szakemberek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

De nem mindegy, hogy az év melyik időszakában kérjük a cserét, sőt az árlista szerint az is befolyásolja a díjat, ha hétköznap, hétvégén, vagy az esti órákban szeretnénk elvégeztetni a műveletet. Ha egyszerre több lakásban is esedékes a mérőcsere, akkor valamivel olcsóbban vállalják, szóval érdemes lehet a szomszédokat körbekérdezni, mielőtt megrendeljük a szolgáltatást.

Az időpontválasztással legyünk körültekintőek, mert ha valamiért az ügyfél hibájából meghiúsul a mérőcsere, azért is külön fizetni kell.

Eddig hiteles a gázóra, villanyóra

Ha ez nem lenne elég, akkor a villany- és gázórák hitelességét is figyelni kell, mert ezekre is hasonló szabályok vonatkoznak, mint a vízórára. Annyi a különbség, hogy

Az ingatlantulajok dolga annyival egyszerűbb ezek esetében, hogy a gázórák és a villanyórák a közszolgáltatók tulajdonában állnak, a hitelességi idejük lejáratakor így azokat a saját költségükön kötelesek kicserélni.

Viszont fontos tudni, hogy a mérőórák épségéért, állagáért minden esetben a fogyasztók felelnek! Így, ha bármilyen sérülést, rendellenességet tapasztalunk, azt azonnal jelentsük be a szolgáltatónál, elkerülve a későbbi kellemetlenségeket, követeléseket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem