Egy beragadó üléskapcsoló miatt túlmelegedhet a motor, a gyártó két tűzesetről már tud, sérülésről nem érkezett jelentés.
Kedd reggel fél nyolc körül érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint a Nógrád megyei Kétbodonyban tűz keletkezett egy Rákóczi úti házban. A nyolcvan négyzetméteres vályogház hálószobájában egy ágy égett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Nyolc tűzoltó két járművel érkezett a helyszínre, az épületben tartózkodó férfit addigra a szomszédok kihozták az épületből. Hiába a szomszédok gyors segítsége, a füstmérgezést szenvedett férfi életét már nem lehetett megmenteni. A tűzoltók percek alatt eloltották a tüzet, kihoztak egy gázpalackot az épületből, átvizsgálták és kiszellőztették a házat. A katasztrófavédelem a tűz keletkezési körülményeit vizsgálja.
A hideg időben megemelkedik a lakástüzek, melléképülettüzek száma, a hasonló esetek elkerülése érdekében érdemes egy füstérzékelőt vásárolni otthonra és jobban figyelni egyedül élő rokonainkra, ismerőseinkre, szomszédainkra.
2021-ben már több mint 6300 lakástűz volt Magyarországon, amelyek legkevesebb 75 életet követeltek. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint naponta 2-3 lakás válik lakhatatlanná a tűz miatt. A bajt pedig csak fokozhatja, hogy vasárnap elkezdődött az ünnepi készülődés időszaka: ha nem biztonságos adventi koszorút veszünk, vagy készítünk, esetleg nem megfelelő helyre tesszük a díszt, könnyen bekövetkezhet a baj, amin már csak a tűzoltók segíthetnek.

A tüzek korai észlelésének legjobb módja, ha beszerzünk egy füstérzékelőt, akár ajándékként is.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







