A karbantartás alatt a szolgáltató tartálykocsikkal és vízszállító autókkal folyamatosan biztosítja a lakosság ellátását.
Idén az érdeklődők 61 százaléka keres 25 millió alatti használt vagy új lakást és házat, ez pedig csökkenést jelent a tavalyi 64 százalékhoz képest. Budapesten 25 millió forint egy 30-38 négyzetméteres új garzonlakásra elég. A nyugat-magyarországi és kelet-magyarországi nagyvárosokban ugyanakkor 25 millióból kijöhet egy 45-55 négyzetméteres, 1,5-2 szobás új lakás is. Az átadás közeledtével az új lakások egyre többe kerülnek a kivitelezésből adódó kockázatok csökkenése miatt.
A lakáspiac egyik legnépszerűbb szegmensét jelenti a 25 millió forint alatti kategória: az idén a lakások és házak iránt érdeklődők 61 százaléka keresett 25 millió forintig lakóingatlant, ami némi csökkenést jelent a tavalyi 64 százalékhoz képest - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. Balogh László, a weboldal vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy az érdeklődők arányának csökkenése elsősorban azzal magyarázható, hogy a lakáspiaci drágulás miatt egyre kevesebb lakást kínálnak a 25 millió forintos lélektani határ alatt, így ezekre kevesebb érdeklődés is érkezik.
Az olcsóbb ingatlanok kínálatcsökkenése leginkább a 15 millió forintnál nem drágább lakások esetében különösen látványos. Tavalyhoz képest 2017-ben ugyanis 12,5 százalékkal kevesebb ingatlan volt elérhető a piacon ebben az árkategóriában. Ezt némileg ellensúlyozza, hogy háztartások jövedelme emelkedett, így sokan nagyobb megtakarítással vághatnak bele a lakásvásárlásba, illetve könnyebben juthatnak hitelhez is.
Új lakások 25 millióból
25 millió forintból nagyon eltérő méretű lakásokat kínálnak az országon belül. Budapesten 30-38 négyzetméteres új építésű - 1 szobás - garzonlakásra lehet elég a 25 millió forint, ezzel szemben a nyugat-magyarországi régió megyei jogú városaiban 45-50 négyzetméteres - jellemzően 1,5-2 szobás - új lakást lehet venni ennyi pénzért, kelet-magyarországi megyei jogú városok esetében pedig 50-55 négyzetméteres - szintén 1,5-2 szobás - új lakás is beleférhet a keretbe.
Az elemzésben szereplő értékek szeptember végi adatokat tükröznek, de fontos, hogy az új lakások esetében gyorsan változik a kínálat és ugyanez a helyzet az árakkal is Balogh László szerint. Egyrészt fokozatosan növekszik az új lakások kínálata, még mindig jelennek meg 2020-ig történő átadással fejlesztések. Emellett egyre több társasházprojekt kerül közelebb az utolsó - átadás előtti - fázishoz, ami pedig az adott fejlesztésben épülő lakások árát növeli.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ez a drágulás azzal magyarázható, hogy a fejlesztés vége felé közeledve kiárazódik több kockázat, például az esetleges nem teljesítésből vagy hibás teljesítésből adódó rizikó. Emellett az is felhajtja a magasabb készültségi foknál tartó lakások árát, hogy azok a vevők, akik tervezőasztalról még nem akartak lakást venni, az építkezések előrehaladtával már szívesen vásárolnának. A szakértő arra is figyelmeztetett, hogy az új lakások iránt érdeklődő vevőjelölteknek számolniuk kell azzal, hogy az épülő lakásoknál néhány hónapos csúszás is előfordulhat az eredetileg megszabott átadási határidőhöz képest az épőtőiparban kialakult kapacitás- és munkaerőhiány miatt.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








