A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Tegnap több tízezres sorszámokat is kaptak a mintegy ötezer pályázóra szabott állami kazáncsere-támogatás jelentkezői. Az illetékes tárca szerint viszont a lehetőség továbbra is él - írja a Népszava.
Tegnap reggel 8 órakor indult a pályázat és a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) Nonprofit Kft. tegnap délutáni közleménye szerint a "keretösszeget perceken belül túligényelték"
Az energiahatékonysági tanácsadással, pályázatok lebonyolításával foglalkozó Projectdoctor Kft. Facebook-oldalán közzétett tapasztalatok szerint 8:00-kor a honlap megnyitása nehézségekbe ütközött. A rendszer ezután is "erősen döcögött", de míg 8:01-kor a 248-as "sorszámot" sikerült megcsípni, egy 8:05-kor kattintónak már csak a 31 ezer 50-es jutott. Ha ezt valóban sorszámnak tekintjük, akkor a jelentkezők öt percen belül közel 22 milliárdos igényt támasztottak, ami az 5-10 ezer jelentkezőre szabott 3,5 milliárdos keret több mint hatszorosa.
Van azonban még remény, ugyanis a pályázati kiírás szerint az illetékes Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak (NFM) a forrás túljegyzésére azonnal írásban kötelessége figyelmeztetni. Ilyen közleményt azonban nem küldtek, és a honlapon sincs ezzel kapcsolatos információ. E szerint tehát még mindig van lehetőség pályázni, hogy megkapjuk a maximum 700 ezer forint összegű vissza nem térítendő támogatást.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







