A magyarok fele feltételhez kötné a szülőtartást

A magyarok fele feltételhez kötné a szülőtartást

2016. december 1. 13:02

Megosztja az embereket a kötelező szülőtartásról szóló jogszabály, a magyarok 9 százaléka véli úgy, hogy a szülők eltartása mindenképpen a gyermek feladata, a válaszadók közel fele pedig csak akkor érzi ezt jogosnak, ha a szülő megfelelően nevelte gyermekét. Csak 4 százalék bízná idősotthonra hozzátartozói időskori gondozását, ugyanakkor kétharmaduk elképzelhetőnek tartja, hogy saját maga később idősotthonba költözzön. Eközben az elmúlt években folyamatosan nőtt az időskorúak számára tartós bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben ellátottak száma, a befolyt térítési díjak pedig a működési költségek felét sem fedezik.


A 4Life Direct 2016 októberében készíttetett felmérésben azt vizsgálta, hogyan vélekednek a magyarok a kötelező szülőtartással kapcsolatos jogszabályról, illetve reális opcióként tekintenek-e az idősotthonokra hozzátartozóik, illetve saját maguk későbbi ellátása kapcsán. A felmérés eredménye szerint

a válaszadók többsége (56 százaléka) egyetért a kötelező szülőtartásról szóló nyáron elfogadott, jelenleg újabb módosítás előtt álló jogszabály lényegével.

A rendszert azonban feltételekhez kötnék:

  • 47 százalékuk csak akkor érzi a kötelező szülőtartást jogosnak, amennyiben a szülő megfelelően nevelte a gyermekét.
  • A válaszadók mindössze 9 százaléka gondolja kategorikusan úgy, hogy a szülők eltartása mindenképp a gyermek feladata.
  • 44 százalékuk szerint az időskori eltartásról mindenkinek magának kell gondoskodnia.

A válaszok alapján a jobb jövedelmi helyzetben lévők körében elfogadottabb a jogszabály (58 százalék), mint az alacsonyabb jövedelmű válaszadók körében (55 százalék).

Mi az a szülőtartás?

A szociális ellátásokról szóló törvény október végén benyújtott jogszabály-módosítási tervezete szerint nemcsak a rászoruló szülő, hanem az a magánszemély vagy intézmény is követelhet a jövőben költségtérítést, amely a felnőtt korú gyermek helyett gondoskodik a rászoruló idős szülőről. Az ellátott gyermeke tehát köteles lesz fizetni a szülei ellátásának díját a bentlakásos intézménynek, ha a szülő nem rendelkezik jelentős pénz- vagy ingatlanvagyonnal, és a nyugdíja nem fedezi az ellátása költségeit.

Mindez annak fényében érdekes, hogy a kutatás szerint a megkérdezettek mindössze 4 százaléka helyezné el idősotthonban hozzátartozóit, 66 százalékuk pedig egyáltalán nem gondolkodik ezen. A idősotthoni elhelyezés iránti hajlandóság a vidéki városokban a legalacsonyabb, ott a válaszadók 71 százaléka egyáltalán nem gondolkodik hozzátartozói otthonban való elhelyezésén. Más a helyzet azonban, ha saját magunk jövőbeli ellátásáról van szó: a válaszadók 10 százaléka nagyon is elképzelhetőnek, 52 százalékuk pedig lehetségesnek tartja, hogy időskorában szükség esetén bentlakásos otthonba költözzön.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Ennek ellenére az elmúlt években folyamatosan nőtt az időskorúak számára tartós bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó szociális intézményekben ellátottak száma, a cég szerint az idősek ellátása így egyre komolyabb finanszírozási terhet jelent a fenntartóknak. A Központi Statisztika Hivatal adatai alapján 2008-ban 49 ezer, 2015-ben már 54 ezer főt láttak el időskorúak otthonában vagy az átmeneti elhelyezést nyújtó időskorúak gondozóházaiban.

Az intézmények 56 százaléka állami vagy önkormányzati, 20 százaléka civil vagy non-profit, 23 százaléka pedig egyházi fenntartású volt. 2013-ban a tartós bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó szociális intézmények éves működési költségeinek (158 milliárd forint) mindössze 41 százalékát fedezték a befolyt térítési díjak. Az intézményekben akkor éves szinten összesen 91 ezer főt láttak el, 58 százalékukat idősotthonokban.

A szülőtartásnak nincsen jogszabályban meghatározott összege. Ha arról nem tudnak a felek megegyezni, a bíróság három tényezőt vizsgál meg: a szülő vagyoni helyzetét, a gyermek tartási képességét és a szülő érdemtelenségét, azaz, hogy ellátta-e szülői feladatait, amikor felnevelte gyermekét. A szülőtartás összege legfeljebb a gyermek jövedelmének a feléig terjedhet.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 7. péntek
Gizella
18. hét
EZT OLVASTAD MÁR?