A SpaceX tőzsdei bevezetése minden szempontból kilóg a megszokott IPO-k közül.
Az első negyedévben kerülhet forgalomba az új, kétéves futamidejű lakossági állampapír, amelynek részletein jelenleg is dolgoznak - írja az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) tájékoztatására hivatkozva a Magyar Idők.
Az ÁKK közölte: várakozásai szerint a kicsit rövidebb és vonzó hozamú, rögzített futamidejű megtakarítási lehetőséget azok a kisbefektetők választják majd, akik eddig nem fektettek hosszú futamidejű kötvényekbe. A kétéves futamidejű állampapír jól illeszkedik ahhoz az állami szándékhoz, hogy az adósság állományában nőjön a minél hosszabb futamidejű értékpapírok súlya a lakossági megtakarítóknál is, ezzel is erősítve a finanszírozás stabilitását.
A lap hozzátette: az ÁKK összesítése szerint eddig példátlan mértékben, 1550,5 milliárd forinttal nőtt a lakossági forintállampapírok állománya 2016-ban. A teljes mennyiség 5067,8 milliárd forintot ért el az év végére, amely az euróalapú Pemákkal együtt meghaladja az 5200 milliárd forintot. Az állomány hat éve folyamatosan bővül, ezen belül is az elmúlt két év növekedési üteme kiemelkedő.
Nemcsak a forint szárnyal: az kaszált ma nagyot, aki ebbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén
A részvénypiac forgalma 23,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







