A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az egészségügyi ellátás minősége, a megkérdezettek fele pedig tart...
Közel ötödével többen tervezik, hogy valamilyen öngondoskodási formába kezdenek, mint egy évvel korábban, azonban összességében még így is csaka magyarok 44 százaléka vágna bele az öngondoskodásba. A magánegészségügybe sokan szívesen tennének pénzt, azonban a többség úgy tartja, hogy ez megfizethetetlenül drága. Nyugdíjra pedig azért nem tesznek félre, mert "az állam majd úgyis eltartja" őket.
A 2011-es indulása óta nem volt még ilyen magasan az OTP Öngondoskodási Index értéke, jelenleg 38 ponton áll. Tavaly óta jelentősen nőtt azok aránya, akiknek van banki, pénzpiaci megtakarítása, és még többen vannak a pénzügyi öngondoskodási tervekkel rendelkezők. 37 százalékról 44 százalékrara ugrott azok aránya, akik szeretnének belevágni valamilyen öngondoskodási formába a következő évben.
A változás nem egységes, a társadalmi olló egyre jobban nyílik. Az iskolázottabb, vagyonosabb középkorúak körében jóval magasabb a megtakarítási képesség, szándék és a megtakarítási arány is. A legfiatalabbak, a legidősebbek, és a vidékiek életében az öngondoskodás jelenleg még kevesebb szerepet kap.
A mostani mérés alapján a legnépszerűbb termékek, mint az életbiztosítás, a lakástakarék, az egészség- és önkéntes nyugdíjpénztár, valamint a betegségre kötött biztosítások mindegyike növelni tudta részesedését, ellentétben a lekötött betéttel, ami az alacsony kamatkörnyezet miatt jelentősen veszített népszerűségéből, az előző időszakhoz képest hatodával kevesebben tartják ebben a formában a megtakarításukat.
A pörgő ingatlanpiac, a várható magas hozam és a kis kockázat miatt a lakástakarék egyre népszerűbb megtakarítási termék Magyarországon. A megtakarítási célok esetében továbbra is a váratlan helyzetek, az ingatlancélok és az utazás a három dobogós, azonban egyre többen tesznek félre egy lehetséges egészségügyi kezelés költségére is.
Azt hisszük, elértéktelenedik a pénzünk
Az emberek harmada otthon tartja a pénzét, a nyilvánvaló biztonsági kockázatok ellenére is. Ennek egyik oka, hogy az alacsony kamatkörnyezet egyre inkább tudatosul az emberek fejében. Egyre többen gondolják ugyanis úgy, hogy jelentős hozamot csak nagyobb megtakarításon, vagy nagyobb kockázatvállalás mellett lehet realizálni. Éppen ezért például a kisebb összegeket inkább kéznél tartják.
A pénzintézetekkel szembeni bizalmatlanság eddig sem volt oka a pénz otthontartásának és ez tovább marginalizálódott, legalábbis sokkal kevesebben tartják amiatt otthon a pénzüket, mert tartanának attól, hogy nem kapják vissza a vagyonukat.
A kamatokkal és inflációval kapcsolatos válaszokból az látszik, hogy mértéküket még mindig a megszokásaik és az elvárásaik alapján ítélik meg a megkérdezettek.
A betéti kamatokat is túlbecsülik, 4 százalékos rátát tippelnek. Mivel ilyen magas hozamot évek óta nem lehet elérni betétekkel, a szakértők úgy vélik, a válaszok inkább vágyakat tükrözik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kevesek kiváltsága a magánegészségügy
Az emberek közel fele gondolja úgy, hogy az állami egészségügyi ellátás mellett hasznos lenne igénybe venni magánegészségügyi ellátást is. Az állami egészségügyben elsősorban a hosszú várólistákkal, a nem megfelelő kezeléssel és felszereltséggel elégedetlenek a megkérdezetteket. Az emberek ötöde szerint, ha már egyszer fizet, akkor azt hálapénz helyett fordíthatná magánellátásra is. Ami visszatartja őket a magánszolgáltatások igénybe vételétől, az a vélt vagy valós drágaság:
és aki szerint megfizethető egyébként, az is drágállja a szolgáltatásokat. Mindennek eredménye, hogy az elmúlt három évben csak minden ötödik ember vett igénybe magánegészségügyi szolgáltatást.
Majd az állam eltart
A megkérdezettek közel háromnegyede kiszámíthatatlannak tartja pénzügyileg a jövőjét. Ezzel függ össze, hogy az elmúlt 10 évben még nem volt ilyen magas, 73 százalék azok aránya, akik szerint az állam feladata a tisztes időskor megteremtése.
Az emberek egyszerűen arra számítanak: majd az állam megoldja helyettük.
Összességében kismértékben élénkült az öngondoskodásról szóló párbeszéd az elmúlt évben. Nemcsak a médiában foglalkoztak vele többet, de a személyes kapcsolatokban is egyre gyakrabban előkerül, az emberek körülbelül negyedének rendszeres beszédtémája az öngondoskodás.
Az indexszám 2012 óta, idestova negyedik éve folyamatosan nő. Mindez azt mutatja, hogy mára a gondolkodásba talán már kezd beívódni az öngondoskodás szükségessége, az emberek keresik a rövid és hosszú távú megoldásokat. Mindent egybevetve jó irányban halad a hazai öngondoskodás, még ha messze is vagyunk a tökéletestől.
Nemcsak a forint szárnyal: az kaszált ma nagyot, aki ebbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén
A részvénypiac forgalma 23,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







