16 °C Budapest

Súlyos következménye lehet, ha elhagyod a bankkártyádat

2016. június 8. 05:49

Magyarországon közel 9 millió bankkártya van forgalomban. Ezekre a plasztikokra pedig érdemes vigyázni, ugyanis borsos árat fizethetünk, ha le kell cserélni a kártyánkat. A díjak bankonként jelentősen változnak, ezért most összeszedtük, hogy melyik banknál mire számíthatsz.

Amikor bankot választunk, akkor számtalan díjat, kedvezményt és a különböző feltételeket is sorra vesszük, összehasonlítjuk. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy bankonként a kártyacsere költségei is nagyban változnak.

Egy-egy bankkártyát általában 3-4 évig tudunk használni, legalábbis akkor, ha azt közben nem hagyjuk el, nem lopják el, vagy nem igényelünk egy újat -  esetleg egy új számlacsomag vagy egy névváltoztatás miatt. Ezekben az estekben pedig fizetnünk kell az új bankkártyánkért és általában nem is keveset.

A kártyabirtokosok többnyire a kártya valamilyen fizikai sérülése miatt kezdeményezik a plasztiklapok cseréjét a hitelintézetnél

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére a Takarékbank.

Hol, mennyi?

Fontos leszögezni, ha a kártyánk lejár, vagy a bank hibája miatt kell cserélni, akkor a pótlás díjmentes. Azonban más a helyzet, akkor, ha ellopják, vagy véletlenül elhagyjuk a kártyánkat. Körbenéztünk a bankoknál, hogy hol és mennyit számolnak fel a kártyapótlásra az eredmény pedig elég vegyes képet mutat.

{{EMBED:infogram_943aa7e2-410d-4053-8cdc-2ce41fa500b8}}

A kártyacsere díja a kártya típusától függően változhat. Elvétve találni néhány banknál olyan lehetőséget is, amikor díjmentesen kicserélik a kártyánkat, de általában a kártyacseréért  500 - 5 700 forint között kell fizetnünk.

Persze, ha elveszítjük vagy ellopják a kártyánkat, akkor számolhatunk még a kártya letiltásának díjával is, ami még jó pár ezer forinttal megdobja a fenti összegeket. De olyan pénzintézet is akad, ahol nem tudjuk díjmentesen átvenni az új kártyánkat, vagyis azért is fizetnünk kell még pár száz forintot.

KATTINTS! Készpénzért állt sorba: csúnya bukta lett a tranzakció vége

Akadnak persze különleges helyzetek is, például néhány bank valamivel olcsóbban ad nekünk új kártyát, ha azt egy bankautomata szívta be. De az is előfordulhat, hogy a kártyánkat külföldön veszítjük el, ilyenkor a sürgősségi kártyapótlás összege az egyik banknál például már 12 205 forintba kerül.

Ne felejtsük el, hogy sok esetben a bankoktól inaktív állapotban kapjunk meg az új bankkártyánkat, amit különböző módokon aktiválnunk kell.

A megújuló kártyákat ATM-ben is lehet aktiválni, egyébként erre telefonos ügyfélszolgálaton keresztül van lehetőség

- válaszolta kérdésünkre a Raiffeisen Bank.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A cserével a PIN-kód is megváltozik?

Míg egyes bankoknál az új kártya mellé új PIN-kódot is kapunk, addig máshol azt nem változtatják meg a kártyacserével. A legtöbb bankban egyébként van lehetőségünk megváltoztatni a PIN kódunkat, de általában ezért is fizetnünk pár száz forintot.

Minden kártya pótlásához új PIN kódot készítünk, és küldünk ki ügyfeleinknek. A kártya automatikus megújítása esetén a kártya a régi PIN kóddal használható

- tudtuk meg a CIB Banktól.

Pótkártya kibocsátás esetén az "új" bankkártya kondíciói (pl. lejárati ideje valamint a PIN kódja) megegyeznek az elődkártyáéval. Tehát PIN kódot pótkártya igényléskor nem küldünk a kártyabirtokosnak

- válaszolta megkeresésünkre a K&H Bank.

Ha nem csak a bankkártyád veszett el..

Abban az esetben, ha nem csak a bankkártyánkat hagytuk el, hanem az egész pénztárcánkat, akkor számos más írat pótlásának a díjával is számolnunk kell.

Idén januártól valamivel egyszerűbb dolgunk van, mert az új e-személyi már egyben tartalmazza a TAJ és adókártyánkat is - ezért a kártyáért pedig alapesetben 5 000 forintot kell fizetnünk. Amennyiben pedig a pénztárcánkban volt a jogsink is, akkor ennek pótlása még 4 000 forintunkba kerül, a forgalmikért pedig további 6 000 forintot kell fizetnünk.

 

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/penzcentrum/posts/10154243143373762

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 17. 12:04