8 °C Budapest

A házba csapó villám valószínűbb, mint a biztos nyugdíj

2011. június 22. 14:02

Fontosnak tartják az öngondoskodást a magyarok, hiszen nem bíznak a majdani állami nyugdíjuk vásárlóerejében, de legtöbbjük nem képes félretenni nyugdíjas éveire, állapítja meg egy friss felmérés. Ha mégis megtakarításra kerül sor, akkor a lekötött forintbetét, a forintalapú életbiztosítás és az önkéntes nyugdíjpénztár a legnépszerűbb a lakosság körében.

Egy 2008-ban készült nemzetközi felmérés már rávilágított, hogy Európában a magyarok aggódnak leginkább országuk általános helyzete miatt. Az Allianz megbízásából a GFK piackutató cég által 2011 áprilisában végzett kutatás szerint pedig a magyarok ma még borúlátóbbak, mint 3 évvel ezelőtt. A kutatás során ezer, 15 évesnél idősebb férfit és nőt kérdeztek meg egy reprezentatív felmérés keretében az öngondoskodásról való vélekedésükről és megtakarítási szokásaikról.

"A korábbi kutatáshoz hasonlóan a megkérdezettek jelentős százaléka most is jobbnak ítéli saját helyzetét az országénál, szembetűnő negatív irányú változás figyelhető meg azonban személyes helyzetükhöz való hozzáállásukban és a személyes jövőbe vetett bizalmukban. Ugyanakkor jelentősen megnőtt a saját pénzügyi körülményeik miatt aggódók aránya is"- mondta el Kozek András, az Allianz Hungária Zrt vezérigazgató-helyettese a kutatás eredményeit összefoglalva.

A kutatásból az is kiderült, hogy a magyar lakosság a munkahelyek biztonságával és az általános gazdasági helyzettel elégedett a legkevésbé. A jövővel kapcsolatban a nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszer, valamint az időskori ellátás aggasztja a magyarokat leginkább, ami nagymértékben hozzájárul az öngondoskodás szerepének jelentős növekedéséhez napjainkban.

A magyar lakosság jövőjével kapcsolatos bizonytalanságát támasztja alá a biztosítótársaság online felmérése is, amelyet a társaság weboldalán és Facebook oldalán érhettek el az emberek. Az itt megkérdezettek 36 százalékának fogalma sincs arról, hogy milyen élethelyzetben lesz nyugdíjas éveiben és 42 százalékuk véli úgy, hogy valamivel, vagy sokkal rosszabb élethelyzetben lesz, mint nyugdíjas évei előtt. A jövőre vonatkozó aggodalmakat jól mutatja, hogy a válaszadók közel 80 százaléka valószínűbbnek tartja, hogy a nyári viharok során villám csap a házába, mint azt, hogy nyugdíjjárulékából összegyűlt alap, egyéb kiegészítés vagy megtakarítás nélkül garantálja majd nyugdíjas éveinek biztonságát.

A fentiek alapján nem meglepő, hogy a GFK által végzett kutatás szerint a legtöbben az önkéntes nyugdíjpénztárt vagy életbiztosítást tartják az öngondoskodás legjobb és legmegbízhatóbb eszközeinek. Ez összhangban áll az online felméréssel is, ahol a megkérdezettek közül a legtöbb válaszadó a TB és nyugdíjellátás kiegészítését látja a legjobb megoldásnak arra a problémára, hogy nyugdíjas évei alatt ne legyenek anyagi gondjai. Sokak szerint pedig pénzügyi ismereteink fejlesztése, valamint a pénzügyi tanácsadó segítségével történő pénzügyi terv készítése is hozzájárulhat saját jövőnk biztosításához. Ennek fontosságát támasztja alá az a meglepő eredmény is, amely szerint az online megkérdezettek 41 százaléka úgy gondolja, hogy nagyobb kihívás egy stabil pénzügyi terv készítése, amely biztonságot nyújt nyugdíjas éveinkhez, mint a Himalája megmászása.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


Jelenleg Magyarországon a lakosság kevesebb mint felének van megtakarítása, amelynek a forintbetét mellett népszerű formája a forint alapú életbiztosítás és az önkéntes nyugdíjpénztár is. A korcsoportokat vizsgálva elmondható, hogy minél idősebbek a válaszadók annál nagyobb arányban tettek már valamit öngondoskodásuk érdekében. Míg a 15-29 évesek 69 százaléka, addig az 50 év felettiek 87 százaléka tett már lépéseket időskori anyagi biztonságuk megteremtése érdekében. Bár a válaszadók többsége egyet értett abban, hogy a jelenlegi helyzet nem kedvező megtakarítások képzésére, válaszaik alapján az emberek 46 százaléka tud havonta félretenni valamennyi pénzt, átlagosan a háztartás havi nettó jövedelmének 12 százalékát. A jövőt tekintve azonban az emberek harmada úgy gondolja, hogy kevesebbet tud majd megtakarítani a későbbiekben.

Az emberek jövőjükkel kapcsolatos aggodalmát és bizonytalanságát fejezi ki az is, hogy átlagosan havi 43 ezer forintra becsülték azt az összeget, amely elegendő lehet az öngondoskodáshoz. Az összeget magasabbra becsülik azok, akik nem tettek még semmit ennek érdekében, így elképzelhető, hogy ez az egyik oka, amiért eddig még nem kezdték el. Az öngondoskodás megkezdésére átlagosan a 30 éves kort tartják célszerűnek a válaszadók. Akik már tettek bármit, azok jellemzően 35 éves korukban kezdték, de szerintük a 28 éves kor lenne ideális. A biztosítótársaság számításai szerint havi 25 ezer forintos induló befizetéssel és 65 éves nyugdíjkorhatárral számolva a 30 éves korban kezdett megtakarítás jelenértékén havi 68 ezer forintos életjáradékot eredményez, azaz ennyivel tudja kiegészíteni nyugdíját. Ugyanez a befizetés 35 évesen kezdve havi 46, míg 40 évesen kezdve 31 ezer forint havi pluszt jelent.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm